Hetvenhatezerrel dolgoznak többen, mint egy éve

Vágólapra másolva!
Idén május és július között 459 ezer munkanélküli tartottak számon, ami 10,5 százalékos munkanélküliségi rátát jelent. A férfiak munkanélküliségi rátája nőtt, a nőké csökkent. A KSH adati szerint az országban 3 millió 908 ezren dolgoztak ebben az időszakban, annyian, mint a válság előtt.
Vágólapra másolva!

Idén május és július között 459 ezer munkanélküli tartottak számon, ami 10,5 százalékos munkanélküliségi rátát jelent. Eltérően változott a férfiak és a nők munkanélkülisége: a férfiak munkanélküliségi rátája 0,3 százalékponttal 11 százalékra nőtt, a nőké 0,9 százalékponttal 9,9 százalékra csökkent egy év alatt - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal kedden közzétett adataiból.

A munkanélküliek 459 ezer fős létszáma lényegében megegyezett az egy évvel korábbival, munkanélküliségi ráta 10,5 százalékos értéke 0,3 százalékponttal csökkent egy év alatt. A változások a mintavételi hibahatáron belül maradtak.

2012. májusa és júliusa között a 15-74 éves férfi népességből 259 ezren voltak munkanélküliek, 10 ezer fővel többen, mint 2011-ben ebben az időszakban. A munka nélkül lévő nők száma 15 ezerrel 200 ezer főre csökkent éves összehasonlításban.

A munkanélküliek 18 százaléka a munkaerőpiacon csak kis létszámban jelenlévő 15-24 éves korosztályból került ki. A korcsoport 28,1 százalékos munkanélküliségi rátája 3,1 százalékponttal magasabb az egy évvel korábbinál. A 25-54 évesek munkanélküliségi rátája 0,4 százalékponttal 9,6 százalékra, az 55-64 éveseké 1,3 százalékponttal 7,3 százalékra csökkent.
A munkanélküliek 46,8 százaléka egy éve vagy annál régebben keresett állást. A munkanélküliség átlagos időtartama 17,8 hónap volt.
76 ezer fővel dolgoznak többen, mint egy évvel ezelőtt

2012. május-júliusban 3 millió 908 ezer fő volt a foglalkoztatottak létszáma, 76 ezer fővel több, mint egy évvel korábban. A foglalkoztatottak létszáma ezzel a két százalékos növekedéssel elérte a válság előtti szintet. A nők foglalkoztatási mutatói nagyobb mértékben javultak.
Ebben az időszakban a 15-64 éves férfi népességből 2 millió 68 ezren dolgoztak, 14 ezerrel többen, mint 2011 azonos időszakában. Így a férfiakra jellemző foglalkoztatási ráta 1,2 száza¬ékponttal, 62,8 százalékra nőtt. A 15-64 éves nők közül a vizsgált időszakban 1 millió 803 ezren dolgoztak, 56 ezerrel többen, mint egy évvel korábban. A nők foglalkoztatási rátája 52,7 százalékos.