Négyszázmilliárdnál jár az aszályszámla

Vágólapra másolva!
A korábban becsült 200 milliárd forintnak a duplájára rúg az idei aszálykár. Takarmányfronton is nagyon rossz a helyzet, az export az állatállomány létét fenyegetheti.
Vágólapra másolva!

Bár egy hónappal ezelőtt még csak 200 milliárd forintra becsülték az aszálykárt, azóta tovább romlott a helyzet. Több mint 400 milliárd forint kár érte eddig a magyar mezőgazdaságot a szárazság miatt - mondta Tóth István, a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége (MOSZ) titkára.

A szakember szerint például a kukoricából a korábban országosan várt 8 millió tonnának csak mintegy felét lehet betakarítani, ami összesen 200 milliárd forint bevételkiesést jelent a gazdálkodóknak. Az őszi kalászosok hozama is lényegesen csökkent az ötéves átlaghoz viszonyítva. Őszi búzából például mintegy 500 ezer tonnával, az összes többi növényből - árpából, zabból - pedig további mintegy 200 ezer tonnával kevesebb termés került a magtárakba az idén. Ez értékben további mintegy 40-50 milliárd forintos kárt jelent.

Tóth István külön megemlítette a repcét, amelynek mintegy 100 ezer hektárral, mintegy 200 ezer tonnával csökkent a termés mennyisége az aszály miatt. Ez mintegy 24 milliárd forinttal növeli az idei aszály okozta károkat. A tejtermelő gazdálkodók - összességében - 60-80 milliárd forintos kárt könyvelnek el, többek között a termeléscsökkenés, az állatok elhullása, a termékenység visszaesése miatt.

Az állattartók helyzetét tovább rontja a takarmányárak 30-40 százalékos emelkedése, illetve az, hogy az állati termékek árai nem követték a takarmányozási költségek emelkedését. Tóth felhívta a figyelmet arra is, hogy - ha a kormány nem lép közbe - tényleges, fizikai takarmányhiány is előállhat. A takarmányt ugyanis viszik ki az országból, a kivitel pedig a magyar állatállomány létét fenyegeti. Ezért Tóth István szerint a kormánynak az állami vállalatokon (Concordia, TIG) keresztül be kellene avatkozni. Ha ez nem történik meg, akkor a tonnánkénti belföldi átlagos 60-65 ezer forint helyett 90-100 ezer forintért kell a takarmányt beszerezni külföldről.