Orbán még kisebb személyi jövedelemadót akar

Vágólapra másolva!
Tovább csökkentené a személyi jövedelemadót és a társasági adót Orbán Viktor kormányfő.
Vágólapra másolva!

A személyi jövedelemadót (szja) és a társasági nyereségadót is tovább szeretné csökkenteni a miniszterelnök. Orbán Viktor szombaton Kőszegen, a Tranzit - Fesztivál a határon elnevezésű közéleti rendezvényen beszélt szándékáról.

Kijelentette: csak azt az irányt tartja lehetségesnek, amelyet kormánya választott. "Az irány felülvizsgálata szükségtelen, a kitartás mellett vagyok" - mondta a kormányfő.

Orbán nem konkretizálta azt, hogy mit is akar a személyi jövedelemadónál, és mihez képest akarna csökkentést. El van fogadva ugyanis a törvény, miszerint jövőre csökkenni fog az szja: idén a havi 202 ezer feletti jövedelemnél egy szorzóval meg kell növelni az adóalapot, és arra kell kivetni a 16 százalékos adót. Jövőre ez a szorzó az elfogadott, de még nem hatályos törvény szerint megszűnne, vagyis az ideihez képest mindenképpen csökken az adóterhelés, és ténylegesen, mindenki számára egységes, 16 százalékos lesz nemcsak az adókulcs, hanem az adóterhelés is. (Most a 202 ezer forint feletti jövedelemből ténylegesen 20,32 százaléknyi adót von el az állam.)

A társasági adónál is hasonló, törvénybe iktatott csökkentés következik: jövőre egységesen 10 százalékra csökken az adókulcs a mostani 10 és 19 százalékos rátákból álló kétkulcsos rendszer helyett.

Ha Orbán a jövő évre már elfogadott szintből még tovább csökkentené az adót, akkor az újabb tíz- és százmilliárdokat vehet ki az állam zsebéből, vagyis hagyna ott az embereknél és a vállalkozásoknál. A jövő évi költségvetés már enélkül is nagy bajban van, az EU és az IMF körülbelül 400-600 milliárd forintos lyukat lát, ezért további adókiengedéshez aligha asszisztálnának.

Orbán kijelentése vonatkozhat arra is, hogy az IMF és az EU a kiadások csökkentése mellett elképzelhetőnek tartaná az adóemelést a költségvetési hiánycsökkentés folytatása céljából, és ezt szeretné egy megelőző csapással kivédeni Orbán azzal, hogy ő a másik irány mellett kardoskodik.

A Brüsszellel folyó vitákról szólva Orbán Viktor közölte: azért vették előre a nagy konfliktusokat, mert a Fidesz-KDNP-nek kétharmados többsége van a parlamentben, és "a kétharmad áll, mint a cövek". Ezért tudták - mondta -, hogy meg fogják nyerni a vitákat, ahogyan azt is, hogy lesz emellett néhány olyan ügy, amelyet el fognak veszíteni, ezek "be vannak stokizva".

Az E.ON-t is visszaveszi Orbán

Visszavásároljuk az E.ON-t a németektől - mondta Orbán Viktor.

A kétharmados többségét a kormány olyan konfliktusokra is használta, hogy "visszavettük a Mol-részvényeket az oroszoktól, visszavettük a vízművek egy részét a franciáktól, vissza fogjuk vásárolni pillanatokon belül az E.ON-t a németektől, visszavásároltuk a Rábát a malájoktól, a Fradit meg az angoloktól" - sorolta fel a kormányfő.

Önműködő felsőoktatás lebeg Orbán szeme előtt

A miniszterelnök a felsőoktatást érintve azt mondta, hogy Európa legversenyképesebb rendszere lehet majd a magyar az ágazat átalakítása után. Önműködő rendszerre van szükség: az egyetemet, főiskolát végzett embereknek a saját befizetéseikből kell folyamatosan működésben tartaniuk a felsőoktatást - magyarázta, hozzátéve: bár az állami ösztöndíjakat nem tudják teljesen kiiktatni, a számukat minimálisra kell csökkenteni.

Hoffmann Rózsa oktatásért felelős államtitkár előadásában azt hangoztatta, hogy a felsőoktatásban részt vevő hallgatóknak a jövőben nagyobb felelősséget kell viselniük saját döntéseikért. Aki államilag finanszírozott képzésben tanul, nyilvánvaló kötelessége, hogy ezt a legjobb képességei szerint tegye, aki pedig diákhitellel tanul, annak az az érdeke, hogy ne tíz évig vegye fel a diákhitelt, hanem minél előbb megszerezze a diplomáját - mondta.