Merkel nem biztatta a görögöket

Vágólapra másolva!
Angela Merkel szeretné, ha Görögország az euróövezetben maradna, de ehhez szerinte be kell tartania a hitelekért cserébe vállalt kötelezettségeit - erről a német kancellár a görög miniszterelnökkel való találkozása után beszélt. Antonisz Szamarasz időt kér az elvárt megszorító program végrehajtásában, de Merkel pénteken csak annyit mondott, hogy meg kell várni a hitelezői trojka jelentését a reformok végrehajtásáról.
Vágólapra másolva!

"Görögországnak az euróövezetben kell maradnia, ehhez azonban be kell tartania a nemzetközi hitelmegállapodásokhoz kapcsolódó kötelezettségeit" - mondta Angela Merkel német kancellár pénteken Berlinben az Antonisz Szamarasz görög kormányfővel folytatott megbeszélés után.

Angela Merkel a görög miniszterelnökkel közösen tartott sajtótájékoztatón kifejtette: az euróövezeti válság elsősorban bizalmi válság, ezért a legfőbb feladat a bizalom helyreállítása, amelyet csak a vállalt kötelezettségek teljesítésével lehet elérni. A szavakat tetteknek kell követniük - emelte ki Merkel.

Antonisz Szamarasz a tájékoztatón arról beszélt, hogy a görög büszke nép, és nem szeret más pénzén élni; ezért mindent megtesz a válság leküzdéséért, és hamarosan el is éri célját. Merkel és Szamarasz egyaránt hangsúlyozta, a válságkezelésre vonatkozó döntésekkel kapcsolatban előbb meg kell várni, hogy elkészüljön a hitelezői trojka jelentése a reformok végrehajtásáról.

Forrás: MTI/EPA/Kay Nietfeld
Antonisz Szamarasz és Angela Merkel Berlinben tárgyalt

Merkel csütörtökön már a Francois Hollande francia elnökkel folytatott megbeszélés előtt is azt mondta, hogy ezt a jelentést meg kell várni, de attól függetlenül biztos, hogy "a vállalt kötelezettségeket mindenkinek be kell tartania" - tette hozzá. A Wall Street Journal üzleti napilap szerint Merkel konzervatív pártjának egyik befolyásos vezetője, Volker Kauder is arról beszélt péntek reggel, hogy szerinte semmi értelme a halasztásnak.

A görög miniszterelnök azt szeretné elérni, hogy a nemzetközi hitelezők adjanak eladósodott országának több időt azoknak a reformoknak a megvalósítására, amelyeket a pénzügyi segélycsomag feltételéül szabtak. A görög kormányfő ez ügyben szerdán Jean-Claude Junckerrel, az euróövezeti pénzügyminiszterek csoportjának elnökével tárgyalt. "Nem akarunk mást, csak egy kis lélegzetvételhez jutni, hogy mozgásba lendíthessük a gazdaságot, és növelhessük az állami bevételeket" - fogalmazott Szamarasz.