Vágólapra másolva!
Nem zárta ki a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államtitkára, hogy a 2013-as költségvetés módosításai után a Magyar Nemzeti Bank (MNB) mentesül a tranzakciós illeték megfizetése alól. Cséfalvay Zoltán szerint a munkahelyvédelmi program egyes részein is változtathatnak, például a kisvállalati adón és a tételes adózáson.
Vágólapra másolva!

Cséfalvay Zoltán, az Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államtitkára szerint nem kizárt, hogy a kormány végül eltörli az MNB-re kiterjesztett tranzakciós adót, hiszen a Költségvetési Tanácsnak benyújtott legutóbbi háttérszámítások ezt alátámasztják - hangzott el a Hír TV műsorában.

Az államtitkár beszélt arról is, hogy a munkahelyvédelmi program egyes részeit is módosíthatják, mint például a kisvállalati adót és a tételes adózást.

A Költségvetési Tanács (KT) a 300 milliárd forintos munkahelyvédelmi program bejelentése után kérte a minisztériumot, hogy augusztus 21-ig részletes hatástanulmányokkal szolgáljanak a tervről, illetve egyéb módosításokról, mint például a kiterjesztett tranzakciós adó és az EU/IMF-hitelkeret nyomán csökkenő kamatkiadások.

Ezeket a hatástanulmányokat az NGM elkészítette, de a dokumentumot nem hozták nyilvánosságra. "A háttértanulmány azokat a számításokat tartalmazza, amelyeket a Költségvetési Tanács kérdésként megfogalmazott. Kitér a tranzakciós illetékre, kitér az EU/IMF-megállapodás kamatcsökkentő hatásaira, a munkahelyvédelmi akcióterv költségvetési vonatkozásaira. Ezek válaszolnak a KT kérdéseire" - közölte Cséfalvay Zoltán államtitkár.

A dokumentumokról a minisztérium és a tanács között további felső vezetői egyeztetések lesznek a következő napokban. A 2013-as költségvetést a módosítók után már szeptemberben elfogadhatja az Országgyűlés.