Elnapolja a kamatvágást a makacs infláció

Vágólapra másolva!
Nehéz kamatdöntési dilemma elé került a magyar jegybank, miután a második negyedévről szóló keddi előzetes GDP-adat megerősítette, hogy a magyar gazdaság recesszióban van, az infláció pedig makacsul magas - vélekedtek a GDP-adatok és a júliusi infláció keddi ismertetése után londoni elemzők.
Vágólapra másolva!

A Goldman Sachs (GS) londoni elemzői közölték: jelenlegi várakozásuk az, hogy a Magyar Nemzeti Bank (MNB) csak az év vége felé hajt végre egy 0,50 százalékpontos kamatcsökkentést, 2013-ban pedig további 1,00 százalékponttal csökkenti jelenleg 7,00 százalékos alapkamatát.

A GS azzal indokol, hogy bár a keddi GDP-adat és a forintárfolyam stabilitása erősítheti a kamatcsökkentési várakozásokat, a júniusi és a júliusi infláció ezt nem teszi lehetővé. Ezek az adatok ugyanis magasabbak voltak a vártnál, és továbbra is vannak bizonytalanságok az IMF/EU-megállapodással kapcsolatban - jegyezték meg a GS elemzői. A ház közgazdászai közölték: megvan annak a kockázata, hogy az ország beragadhat a stagfláció, valamint a tartós költségvetési szigor és az alacsony növekedés közötti negatív visszahatási hurok rossz egyensúlyi helyzetébe. A GS szerint ezt a rizikót csökkentheti az új IMF/EU-megállapodás megkötése, mivel ennek nyomán mérséklődnének a magyar befektetési eszközök kockázati felárai, csökkentve a kormány finanszírozási költségeit.

A 4cast nevű londoni gazdaságelemző cég közgazdászainak keddi kommentárja szerint a recesszió és a negatív júliusi inflációs meglepetés miatt az MNB továbbra is nehéz helyzetben van. A ház elemzői szerint a gyenge gazdasági teljesítmény és "a folyamatos inflációs sokkok" a jelenlegi bizonytalan külső környezetben komoly pénzügypolitikai dilemmát okoznak, és várhatóan élezik "a máris meglévő feszültséget" a monetáris tanácson belül.

A 4cast elemzői azt jósolják, hogy a magyarországi infláció a továbbiakban is magas marad; a ház az idei év egészére 5,8 százalékos átlagos inflációt vár. A cég elemzői is úgy vélekedtek, hogy a folyamatosan magas inflációval kísért gyenge gazdasági teljesítmény "erős pénzügypolitikai dilemmáját az IMF/EU-megállapodás oldhatná fel".

A JP Morgan bankcsoport londoni elemzőinek keddi értékelése szerint is az MNB előtt álló dilemmát mutatja a "makacsul magas" infláció és a recesszió, de a ház várakozása szerint a magyar jegybank a kamatcsökkentéssel megvárja legalább azt, hogy érdemi előrelépés történjen az IMF/EU-tárgyalásokon. A cég alapeseti forgatókönyve az, hogy az MNB a negyedik negyedévben hajt végre egy 0,50 százalékpontos csökkentést.

A JP Morgan londoni közgazdászai közölték: fenntartják azt az előrejelzésüket, hogy a magyar gazdaság legalább az idei harmadik negyedév végéig recesszióban marad. A cég elemzői "lefelé ható kockázatokat" látnak arra a prognózisukra is, hogy a negyedik negyedévben mérsékelt ütemű növekedés kezdődhet. A ház jelenleg a második félévre stagnálást, az idei év egészére 1,2 százalékos GDP-csökkenést, 2013 egészére 0,8 százalékos növekedést valószínűsít a magyar gazdaságban.

A JP Morgan elemzőinek keddi előrejelzése szerint az infláció ugyanakkor várhatóan tovább gyorsul a következő hónapokban, mivel számos adóintézkedés még nem is jelent meg teljesen az eddigi adatsorokban. A cég prognózisa szerint a tizenkét havi magyarországi infláció szeptemberben tetőzik 6 százalék felett, a negyedik negyedévben pedig 5-5,5 százalékra, 2013-ban 3,5 százalékra lassul vissza.