Győrben kereshet a legtöbbet egy munkás

Vágólapra másolva!
Budapesten volt a legmagasabb a teljes munkaidőben foglalkoztatottak havi nettó átlagkeresete tavaly mind a szellemi, mind a fizikai foglalkozásúak között - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal statisztikai évkönyvéből. A fővárosi munkások átlagosan 13 ezerrel, a szellemi munkát végzők pedig hetvenezer forinttal többet vihetnek haza havonta, mint az ország többi részén. Viszont Győr-Moson-Sopron megyében kaphatja a legmagasabb fizetést egy munkás: havonta atlagosan 114 ezer forintot.
Vágólapra másolva!

A fizikai foglalkozásúak a fővárosban havi nettó 109 984 forintot vihettek haza, míg a megyékben dolgozó munkások országos átlaga 96 647 forintot ért el a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint. A szellemi munkakörökben dolgozók is Budapesten kerestek a legjobban 2011-ben: havi nettó 217 760 forintot kaptak, szemben a megyékben elért havi átlagos 155 396 forinttal.

A megyék közötti összehasonlítást tekintve a fizikai alkalmazottak Győr-Moson-Sopron megyében keresték a legtöbbet, csaknem 114 600 forintot, majd a Komárom-Esztergomban dolgozók következnek 109 755 forinttal.

Nettó százezer forint felett kerestek a fizikai dolgozók Fejér, Vas és Heves megyében, a legalacsonyabb volt a bérük Szabolcs-Szatmár-Bereg (havi nettó 86 973 forint) és Nógrád megyében (87 753 forint) foglalkoztatottaknak.

A szellemi foglalkozásúak közül Budapest után a Komárom-Esztergom megyében dolgozóknak volt a legmagasabb a havi nettó átlagkeresete: 177.251 forint, de Fejérben is átlagosan 176.936 forintot kerestek ezek a munkavállalók. A legkevesebbet, átlagosan havi nettó 133.850 forintot a Békés megyében dolgozók vihették haza a KSH összesítése szerint.