Budai: Az öntözés mellett a tárolás is sürgető kérdés a mezőgazdaságban

Vágólapra másolva!
Döntés születhet ősszel az állami tulajdonban levő közraktárak összevonásáról - jelentette be a Vidékfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára. Budai Gyula szerint miután a következő években is fontos feladat lesz az öntözés, a víziközmű-társaságok működését is át fogják alakítani.
Vágólapra másolva!

Az öntözés mellett a tárolást említette a mezőgazdaság jelenlegi legsürgetőbb problémájának a Vidékfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára, a Gazdakörök Csongrád Megyei Szövetsége elnökségi ülésén pénteken, Algyőn.

Budai Gyula a mintegy félszáz résztvevő előtt elmondta: a tárolás kapcsán ősszel döntés születhet az állami tulajdonban levő közraktárak összevonásáról, emellett, miután a következő években is fontos feladat lesz az öntözés, a víziközmű-társaságok működését is át fogják alakítani.

Az államtitkár kifejtette: a jelenlegi víziközmű-társulások nem úgy működnek, ahogy kellene, illetve az öntözővízhez jutás is bonyolult hatósági eljáráshoz kötött. Ehhez szerinte át kell alakítani és növelni kell az állami szerepvállalást.

A kormány a takarmányok tárolását is szorgalmazza, az ezzel kapcsolatos döntések ősszel kerülnek a parlament elé - mondta Budai Gyula. Meg kell teremteni a gazdálkodóknál a megfelelő tárolókapacitások kiépítését, ezzel ugyanis vissza lehet szorítani a takarmányárakkal való visszaéléseket - magyarázta.

A Magosz korábban már többször felvetette az állami tulajdonban levő közraktárak, a Concordia és a Tig összevonását, ami mintegy 600 ezer tonna tárolókapacitást jelentene. Ebben őszre döntés születhet, és jövőre már működhet is a rendszer - ismertette Budai Gyula, hozzátéve: a cél az, hogy akkor értékesítsenek a gazdák, amikor a terménynek jó ára van, és "ne a nyomott áron, a tarlóról".

Az aszály okozta károk enyhítésére már több döntés született: október 16-tól a földtámogatásoknak több mint a felét előlegként kifizetik, ami vonatkozik az állatjóléti és tejtámogatásokra is. Emellett a kárenyhítési alap jelentős részét is az aszálykárokra fordítják majd - tette hozzá.

Futó Tamás, a Csongrád Megyei Kormányhivatal földművelésügyi igazgatója a rendezvényen elmondta: jelenleg az aszály miatt komoly öntözés folyik a megyében. Az átlagos csapadékmennyiség a megyében 550 milliméter. De míg 2010-ben 900 milliméter csapadék hullott a területre, addig tavaly már csak 390, idén pedig 270. Ez azt jelenti, hogy az átlagoshoz képest időarányosan 170 milliméterrel kevesebb csapadék mellett kell a gazdáknak dolgozniuk. Az öntözés a megye 13 ezer hektárját érinti, ami az összes művelt terület 3 százaléka. A pluszkiadás gabonatermelés esetén 60-70 ezer forint, de homoki területen, zöldségtermesztésnél akár 200 ezer forint is lehet hektáronként.

Őszi árpát az idén Csongrád megyében 16 ezer hektáron vetettek és 3,5 tonna hozamot kaptak, míg búzát 70 ezer hektáron, melynek termésátlaga 3,7 tonna lett. Utóbbit a májusi eső mentette meg - hangsúlyozta a szakember. A legrosszabb a helyzet a kukoricánál, hiszen a 60 ezer hektáron elvetett növény egyes helyeken teljesen kipusztult. A napraforgó nem sérült annyira az aszályban, 2 tonnás termésátlagot várnak a gazdák - mondta el Futó Tamás.