Tovább duzzad a JP Morgan óriásbuktája

Vágólapra másolva!
Akár 9 milliárd dollárt is bukhatott a JP Morgan befektetési holding egy fedezeti stratégián, a vállalat korábban azt mondta, hogy hanyagságuk miatt veszítettek 2 milliárd dollárt az ügyleten, és ez a szám később megduplázódhat.
Vágólapra másolva!

A New York Times szerint akár 9 milliárd dolláros veszteséget is elkönyvelhet a JP Morgan befeketési holding egy fedezeti ügyleten. A vállalat még májusban hozta nyilvánosságra, hogy kétmilliárd dolláros veszteséget szenvedett el egy sikertelennek bizonyult fedezeti stratégián, akkor a vállalat egyik vezetője arról beszélt, hogy a következő időszakban, akár meg is duplázódhat ez a veszteség.

A károk azonban nagyobb mértékben nőttek, mint ahogy azt a bank korábban jelezte, a cég a vártnál gyorsabban tisztítja meg a pozíciót, az elhibázott ügylet okozta veszteség több mint felét realizálták már, és az új tervek szerint az év végéig a maradékkal is így tesznek majd. A The Wall Street Journal korábban arról számolt be, hogy a JP Morgan jelentős befektetéseket hajtott végre egy cds indexben. Fedezeti alapok viszont az index értékvesztésére játszottak, ezért a JP Morgan arra kényszerült, hogy veszteséggel szálljon ki.

"A befektetésállomány kockázatosabbnak, ingadozóbbnak és kevésbé hatékonynak bizonyult, mint gondoltuk. Sok volt a hiba, a hanyagság és a téves ítélet" - ismerte el Jamie Dimon. A veszteség a származékos befektetési termékek portfóliójában keletkezett a cég azon részlegénél, amelynek feladata a piaci kockázatok ellenőrzés alatt tartása és a készpénzfelesleg beforgatása a vállalati kockázatkezelő részlegbe.