Vágólapra másolva!
Az Európai Bizottság adatai szerint a közösségben évi mintegy kétezer milliárd euró tűnik el adócsalás miatt.
Vágólapra másolva!

Újabb intézkedéseket javasolt az Európai Bizottság az adócsalás és adókikerülés ellen. Ezek között szerepel az adózási bűncselekmények esetén alkalmazandó közös minimumszankció, a határokon átnyúló adóazonosító szám, az uniós adófizetők chartája, és az eddigieknél határozottabb közös intézkedések az adóparadicsomok felszámolására.

Algirdas Semeta, az adóügyért és a vámunióért, valamint az ellenőrzésért és a csalás elleni küzdelemért felelős biztos a döntéseket bejelentve úgy nyilatkozott: az EU-tagországok és intézmények csak közös stratégiával, csapatként együttműködve tudnak "valóban rajtaütni" a csalókon és adókikerülőkön. A bizottság közleménye emlékeztet arra, hogy az európai szürkegazdaság mérete a becslések szerint a tagállamok átlagában a bruttó össztermék (GDP) mintegy ötöde, összesen közel 2000 milliárd euró.

A végrehajtó testület uniós, nemzeti és világszintű fellépést egyaránt szükségesnek tart. A tagállamok legfontosabb feladata Semeta szerint, hogy a bizottság által készített, úgynevezett országspecifikus ajánlásokban foglaltaknak megfelelően javítsák adminisztratív kapacitásukat az adóbeszedés területén.

Uniós szinten az említett intézkedések mellett a megtakarítási adóról szóló felülvizsgált irányelv elfogadását is sürgetik, nemzetközi szinten pedig annak elérését, hogy a partnerek "az EU-ban alkalmazottakkal egyenértékű kormányzási szabványokat alkalmazzanak".