Tőzsdére megy a Norbi Update

Vágólapra másolva!
Ősszel a tőzsdére viszi a cégét Schobert Norbert, hogy így szerezzen tőkét a további fejlesztésekhez. Schobert a Borsnak azt mondta, hogy az irányítást magánál tartja majd, de a részvények 49 százalékából bárki vásárolhat.
Vágólapra másolva!

Schobert Norbert a tervek szerint ősszel nyílt részvénytársasággá alakítja a cégét. "A Norbi Update most nyáron lesz tízéves, ez is közrejátszott a döntésemben. Nem beszélve arról, hogy tőkét szeretnék bevonni a további fejlesztések érdekében. Én ugyanis nem vagyok milliárdos, noha a cég sokat ér" - mondta Schobert Norbert a Borsnak.

Először zárt, aztán nyitott részvénytársasággá alakítják a vállalatot. A részvények többségét Schobert Norbert magánál tartja, maximum negyvenkilenc százalékot tesz majd mások számára megvásárolhatóvá. "Nem hagyom, hogy nálam nagyobb részesedést szerezhessen bárki, és elveszítsem az irányítást" - magyarázta.

Elmondta azt is, hogy Magyarország legnagyobb tőzsdei szakértő cégét kérte fel, hogy segítsen a folyamat előkészítésében. Schobert úgy érzi, a fejlődéshez elengedhetetlen a tőzsdére vonulás. "Az elmúlt két év a mi sikersztorink, kitartó munkával haladunk felfelé. A bolti forgalom háromszáz százalékkal nőtt egy év alatt, jelenleg közel száz franchise-üzletünk van, hetente újat nyitunk, és másfél év alatt megtérül a befektetőknek" - magyarázta a lapnak.

A cég már jelen van Szlovákiában, és piacra lépne a többi szomszédos országban is. A terjeszkedéshez azonban elengedhetetlen a tőkebevonás - tette hozzá.

Szakértők szerint a tulajdonos általában azért viszi tőzsdére a cégét, mert szeretne újabb tőkéhez jutni, de nem banki hitelből. Ezt a legegyszerűbben új tulajdonosok bevonásával tudja elérni. A hátrány az, hogy ha nagy részt birtokolnak a részvényesek, akkor beleszólhatnak a döntésekbe. Ez azonban könnyen kivédhető, ha az eredeti tulajdonos a papírok több mint a felét magánál tartja.

"Nagy változás, hogy a tőzsdei bevezetéssel nyilvánossá is válik a cég működése - mondta a Borsnak Török Zoltán, a Raiffeisen vezető elemzője.