Vágólapra másolva!
Eddig 82, plázastop alóli felmentési kérelem érkezett a Nemzetgazdasági Minisztériumhoz, amelyek közül 31-et elutasítottak, 28-at engedélyeztek, a többi ügyben még nem született döntés - írja a magyar Nemzet.
Vágólapra másolva!

Huszonnyolc, plázastop alóli felmentési kérelmet hagyott jóvá a Nemzetgazdasági Minisztérium - írja a Magyar Nemzet. A lap szerint a minisztérium összesen 82 ilyen kérelmet kapott, ebből eddig 31-et utasítottak el.

A felmentést többek között megkapta a 37 ezer négyzetméteres, zuglói Mundo bevásárlóközpont, amelyet a lengyel Echo Investment épít majd. A minisztérium még áprilisban elutasította a Metro keszthelyi, illetve a Penny Market hajdúsámsoni, fóti és albertirsai üzleteinek megépítését.

A minisztérium szerint a szabályozást eddig nem érte uniós kritika, és nem gondolkodnak a módosításán. A 300 négyzetméternél nagyobb alapterületű boltokra vonatkozó építési tilalom 2014 végi megszűnését követő szabályozást az addigi tapasztalatok alapján dolgozzák majd ki - írja a Magyar Nemzet.