Csökkent a görögországi turisták száma

Vágólapra másolva!
A pénteken ismertetett friss statisztikák szerint áprilisban 6,5 százalékkal kevesebben érkeztek Görögországba, mint egy évvel korábban. Márciusban még közel 13 százalék volt az éves összehasonlításban mért csökkenés.
Vágólapra másolva!

A válság sújtotta országban az idegenforgalmi bevételek is zsugorodtak, éves összevetésben 8,4 százalékkal áprilisban, és 11,2 százalékkal márciusban.

A görög idegenforgalmi cégek szövetségének elnöke egy korábbi interjújában arról beszélt, hogy az idén akár 15 százalékkal is csökkenhet az ágazat bevétele a belpolitikai válság hatására.

A bevétel tavaly 10 százalékkal, 10,5 milliárd euróra emelkedett. Akkor 16,5 millió volt a beutazó külföldiek száma, 1,5 millióval meghaladva az egy évvel korábbit.