Matolcsy az államhoz vonná a babakötvényeket

Vágólapra másolva!
Bankoknál nem, csak a Magyar Államkincstárnál lehetne októbertől babakötvényt vezetni Matolcsy György péntek délután benyújtott javaslata alapján.
Vágólapra másolva!

Októbertől már csak az államnál lehet babakötvényt vezetni - ilyen tartalmú törvényjavaslatot nyújtott be Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter. A Magyar Nemzet már januárban arról írt, hogy az állam magához vonja a babakötvények kezelését, mert nem szeretné, hogy abból a bankok húzzanak hasznot.

2005 óta minden újszülött nevére lehet úgynevezett Start-számlát, közismert néven babakötvényt nyitni bármelyik banknál vagy az Államkincstárnál. Októbertől azonban már csak a kincstárnál lehet új babakötvényt nyitni a kormány terve szerint. A meglevő számlákat nem terelik át kötelező erővel a kincstárhoz, de ha valaki ott akarja hagyni a számlavezető kereskedelmi bankot, akkor csak az Államkincstárhoz viheti át a megtakarítást.

A kormány egyúttal eltörli az éves befizetési korlátot. Most az a szabály, hogy a gyerek nevére a szülő legfeljebb 120 ezer forintot fizethet be. Októbertől azonban akármennyi pénz mehet a babakötvényre, annak hozama pedig - mivel a gyerek 18 éves koráig nem lehet hozzáférni - továbbra is adómentes marad.

A kormány már júliusban elfogadtatná a parlamenttel az indítványt.