Az NGM már látja az egykulcsos gyerekeket

Vágólapra másolva!
A Nemzetgazdasági Minisztérium közleményben érvel amellett, hogy idén a tavalyi adatokhoz képest 5,2 százalékkal több gyereket hozott az egykulcsos adó. Matolcsy egyszer már beszélt erről, akkor egy demográfus komolytalannak tartotta az érveit.
Vágólapra másolva!

A Nemzetgazdasági Minisztérium csütörtöki közleményében erősíti meg Matolcsy György januári állítását, miszerint az arányos, egykulcsos adóval együtt bevezetett családi adókedvezmény ösztönzi a családokat a gyermekvállalásra, ami már akkor a születések számának jelentős emelkedésében is megmutatkozott.

Most az NGM úgy érvel, hogy 2010-ben a kormány hivatalba lépése után bevezetett egy olyan családbarát adórendszert, amelynek köszönhetően tavaly nyolcszázezer szülő megközelítőleg 160 milliárd forintnyi családi adókedvezményt tudott érvényesíteni. "Ennek a családbarát adórendszernek köszönhetően közel 20 százalékkal nőtt a háromgyermekesek reálkeresete, és 2012-ben eddig 5,2 százalékkal született több gyermek, mint 2011 azonos időszakában" - áll a közleményben.

A gyermekvállalást ösztönző kormányzati lépéseknek - amelyeknek fontos elemük a családi adókedvezmény - köszönhetően sikerült megállítani azt a születésszám-csökkenést, amelyet a korábbi kormányok rendkívül hátrányos intézkedései előidéztek - írja az NGM.

Magyarországon harminc éve folyamatosan és egyre gyorsuló ütemben csökken a lakosság száma, évente egy kisvárosnyi ember tűnik el. Katona Tamás demográfus januárban úgy fogalmazott az [origo]-nak, hogy az elmúlt hónapok statisztikai adataiból semmilyen következtetést nem lehet levonni.

"A politikusok szeretnek ezekre az adatokra hivatkozni. Amikor 1995-ben a Bokros-csomag után egy ellenzéki képviselő a megszorításoknak tulajdonította, hogy kevesebb gyerek születik, egy újságíró megkérdezte tőlem, hogy mi az oka a csökkenésnek. Csak annyit tudtam mondani, hogy bizonyára lelövik a gólyákat" - mondta a Szegedi Tudományegyetem tanszékvezetője, aki szerint egy-két hónap adatai alapján bármit mondani éppannyira komoly, mintha délután megkérdezné egy kórházban, hány gyerek született aznap, és ebből az egy adatból vonna le következtetéseket.