Szeretik Európát a befektetők

Vágólapra másolva!
Az egyik tanácsadó cég felmérése szerint az adósságválsággal küzdő Európa továbbra is vonzó befektetési terepnek számít. A tavalyi befektetési rangsort Nagy-Britannia vezeti, a 2010-ben még második Franciaországot azonban meglőezte Németország. A befektetők elsősorban a szoftverágazatban látnak fantáziát.
Vágólapra másolva!

Tovább növekedett az Európába irányuló külföldi befektetések mértéke 2011-ben, és a projektek száma is jelentősen meghaladta a válság előtti szintet - derül ki az Ernst&Young nemzetközi tanácsadó cég - 800 globális vállalat vezetőjének megkérdezésével készített - felméréséből, amely szerint az eurózóna gazdasági sérülékenysége ellenére Európa továbbra is vonzó a befektetők szemében. A befektetők megítélése szerint Kína után Nyugat-Európa a második, Közép- és Kelet-Európa pedig a harmadik legvonzóbb külföldi befektetési célpont.

Tavaly Európa-szerte 2 százalékkal több - összesen 3906 - projektet hajtottak végre a befektetők, mint 2010-ben. Fontosabb adat, hogy az átlagos projektérték határozottan magasabb volt, mint az előző évben, a külföldi működőtőke-befektetés következtében létrejött új munkahelyek száma pedig 15 százalékkal nőtt. A legjelentősebb európai befektető továbbra is az Egyesült Államok, ahonnan a befektetések 26 százaléka származott, ez a tavalyi adathoz képest 6 százalékos bővülést jelent, és rekordnak számít a felmérés tízéves történetében.

Havas István, az Ernst & Young vezérigazgatója a jelentést kommentálva azt mondta: "habár az utóbbi időben a gyorsan fejlődő országok kerültek reflektorfénybe, Európa a külföldi befektetők egyik elsődleges célpontja maradt annak ellenére, hogy a kontinens gazdasága stagnál. Európa jelenleg a világ legnagyobb egységes gazdasága, amely 500 millió fogyasztóval rendelkezik. Mindemellett stabil és átlátható jogi és szabályozói környezetet is fel tud mutatni, ami a válság bizonytalan időszakában különösen komoly vonzerőt jelenthet a külföldi befektetők számára.

A németek megelőzték a franciákat

Európa legvonzóbb országa változatlanul Nagy-Britannia, amely a befektetések 17 százalékát (679 projekt) szerezte meg. A tavalyi ranglista második helyét elfoglaló Franciaországban viszont az előző évi 562 után csak 540 projektre került sor 2011-ben. Így az 579 beruházást megszerző Németország megelőzte. A komoly pénzügyi problémákkal küzdő Spanyolországban meglepő módon jelentős mértékben, 62 százalékkal nőtt a projektek száma. A 2010-ben bejelentett külföldi működőtőke-befektetések számát 104-gyel meghaladó érték azt jelzi, hogy a befektetők kedvező lehetőségeket látnak a viszonylag olcsó, ám nagy szakértelemmel rendelkező és magasan képzett munkaerőt kínáló városokban, régiókban.

Az Európába irányuló külföldi befektetések túlnyomó részének célpontja továbbra is az üzleti szolgáltatási szektor és a szoftverágazat, ahol 19, illetve 15 százalékkal bővült a projektek száma, ami az összes befektetés 28 százalékát teszi ki, és együttesen 16 ezer új munkahelyet teremtett. Ugyancsak nőtt a befektetések mennyisége az autóiparban, az ágazatban - az egy évvel korábbi 258 után - 270 befektetés valósult meg, ezzel pedig közel 38 ezer munkahely keletkezett.

A megkérdezett vállalatvezetők négyötöde biztos abban, hogy Európa ki fog lábalni a jelenlegi gazdasági krízisből, és többségük bizakodását fejezte ki a kontinens befektetési vonzerejének középtávú alakulásával kapcsolatban. A felmérésben részt vevők harmada véli úgy, hogy Európa vonzereje a jövőben fejlődni fog. Érdekes, hogy ez az arány az amerikai, indiai, kínai és japán befektetők körében már 51 százalék, azaz ők még bizakodóbbak a kontinens jövőbeli kilátásait illetően, mint maguk az európaiak. Az eurózóna gazdaságának sérülékenysége azonban a szokásosnál nagyobb bizonytalanságot kelt a befektetőkben, ezt jelzi, hogy a cégvezetőknek csak negyede tervezi, hogy 2013-ban bővíti tevékenységét Európában.