Vágólapra másolva!
Magas rangú uniós diplomaták szerint az Európai Unió pénzügyminiszteri tanácsa (Ecofin) pénteki ülésén törli a Magyarország ellen hozott pénzügyi szankciókat.
Vágólapra másolva!

Az Ecofin márciusban feltételesen befagyasztott 495 millió eurót a Magyarországot jövőre megillető kohéziós alapokból, "üzenetképp Budapestnek és más fegyelmezetlen országoknak, hogy a tartósan magas költségvetési deficit elfogadhatatlan az unióban". Azonban hozzátették, hogy még júniusban felülvizsgálják a döntést, ha a magyar kormány addig meghozza azokat az intézkedéseket, amelyek révén az államháztartási deficitet tartósan 3 százalék alatt lehet tartani.

"Azt várom, hogy felszabadítják az összeget" - mondta a Reutersnek egy, a tagországok álláspontját ismerő magas rangú diplomata, hozzáfűzve, hogy "nincs ellenállás,... ha a bizottság megfelelő egészségi bizonyítványt állít ki Magyarországnak". A pozitív döntés "biztosra vehető" - mondta egy másik diplomata.

Május végén, az Európai Bizottság tavaszi konjunktúrajelentésében megállapította, hogy Magyarország "valódi előrehaladást ért el az államháztartási deficit fenntartható módon való leszorításában", és a magyar államháztartás deficitje jövőre 2,7 százalék lesz, azaz jóval a 3 százalékos uniós plafon alatt marad. A jelentés közzétételét követően Jose Manuel Barroso elnök javasolta a szankciók feloldását, így a pénteki döntés már korábban is borítékolható volt.