Kevesebb jut gyógyszertámogatásra jövőre

Vágólapra másolva!
Az egészségügyi ellátásokra több mint 80 milliárd forinttal többet szán jövőre a költségvetés pénteken benyújtott tervezete, a gyógyszertámogatásra azonban 77 milliárd forinttal kevesebb jut.
Vágólapra másolva!

Az egészségügyi feladatok ellátására több, a gyógyszertámogatásokra viszont kevesebb pénz juthat 2013-ban az ideinél - derül ki a jövő évi költségvetésről szóló, a kormány által pénteken benyújtott törvényjavaslatból. Az előterjesztés szerint az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) az egészségügyi feladatok ellátására az idén összesen több mint 475 milliárd forinttal rendelkezik, jövőre ez több mint 557 milliárd forint lehet.

Folytatódik az egészségügyi szakképzési (rezidens) rendszer működésének támogatása. A költségvetés jelentős összeggel biztosítja továbbá a légimentés-eszközpark és az aneszteziológiai eszközök bérlésével, az oltóanyag biztosításával összefüggő kiadásokat, valamint a kisforgalmú gyógyszertárak működtetési támogatását.

A kiadási oldalon gyógyszertámogatásokra több mint 77 milliárd forinttal kevesebbel kalkulálnak. Míg ebben az évben 275 milliárd forintot szántak erre, a jövő évi előirányzatban viszont - az erre vonatkozó céltartalékkal együtt - valamivel kevesebb, mint 198 milliárd forint szerepel. Ugyanakkor a javaslatban kiemelték: "a költségvetés 2013-ban is a biztonságos és kiegyensúlyozott finanszírozás érdekében a társadalombiztosítás mindkét pénzügyi alapjának bevételeit támogatással egészíti ki".