A házi pálinkánál visszaélünk a kormány jóságával

Vágólapra másolva!
Vásárcsarnokokban, piacokon, kocsmákban, éttermekben jártak az adóhatóság ellenőrei, házi pálinkát kerestek. Minden harmadik esetben szabálysértőkre akadtak, egyszer egy luxusszállodában is. És büntettek rendületlenül.
Vágólapra másolva!

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal vámszervei áprilisban és májusban ismét ellenőrzést végeztek. A cél az volt, hogy meggátolják, hogy a magánszemélyek által adómentesen előállított erjesztett italok, valamint a magánfőzött párlatok (házi pálinkák) jogellenesen kerüljenek forgalomba.

Az ellenőrzések helyszínei elsősorban vásárterek és -csarnokok, piacok, forgalmasabb közterületek, közutak, illetve vendéglátó-ipari egységek voltak. A vizsgálatokban részt vett a NAV alkoholvizsgáló mobil laboratóriuma is - írja közleményében az adóhivatal.

A kormány 2011. január 1-jétől lehetővé tette, hogy személyenként és évente 50 liter házi pálinka főzhető, főzethető adómentesen. Az így készült pálinkát nem lehet eladni, kereskedelmi forgalomba hozni.

A mostani akció során a pénzügyőrök 2215 ellenőrzést végeztek, csaknem minden harmadik esetben (690 esetben) tapasztaltak jogsértést.

A tavaly tapasztaltakhoz idén több a jogsértés, hiszen tavaly tavasszal 11 százalék, míg az őszi időszakban 17 százalék volt a mutató, amely most 31 százalékot jelez.

Az ellenőrök több mint 26 millió forint bírságot szabtak ki. Emellett lefoglaltak több mint 700 liter alkoholterméket, 34 ezer szál dohánygyártmányt, 2 kilogramm fogyasztási dohányt, 21 ezer liter szőlőbort és 2600 liter sört.

Egy esetben egy Balaton-parti magas árkategóriájú szállodában foglaltak le a jogszabályi rendelkezések megsértésével előállított párlatot a NAV munkatársai.

Az ellenőrzések minél teljesebb körű végrehajtása érdekében az akcióban a NAV vám- és adóigazgatási szervein kívül részt vettek a kormányhivatalok illetékes szakigazgatási szervei, valamint az érintett rendőrkapitányságok képviselői is.