A piac örül a spanyol bankmentésnek

Vágólapra másolva!
A vezető európai tőzsdeindexek jelentősen erősödtek, az euró több mint kéthetes csúcsot ért el a dollárral szemben, és a nyersolaj is drágult az után, hogy az európai kormányok zöld jelzést adtak a 100 milliárd eurós spanyol bankmentésnek. Elemzők szerint a megállapodás lehetőséget biztosít az euróövezet döntéshozóinak arra, hogy szembenézzenek a problémáikkal.
Vágólapra másolva!

Az első jelek szerint a befektetők elhiszik, hogy a hétvégén megszavazott 100 milliárd eurós összeg elég lesz a spanyol bankoknak. Már az ázsiai tőzsde is biztató mutatókat hozott, ugyanis az elmúlt mintegy négy hónap legjelentősebb növekedését produkálták a hétfői kereskedésben.

Jelentős növekedéssel kezdték a hétfői kereskedést azután a vezető európai tőzsdeindexek is. A londoni FTSE-100 index 1,79 százalékos, a frankfurti DAX-30 2,32 százalékos, a párizsi CAC-40 pedig 2,03 százalékos pluszban indított a pénteki záróértékhez képest.

Az euró a dollárral szemben a május 23. óta nem látott szintre, 1,2671-re erősödött, miután az európai kormányok zöld jelzést adtak a spanyol GDP mintegy 10 százalékára rúgó bankmentő csomagnak.

Az áru- és tőkepiacok is pozitívan reagáltak: az olaj hordónkénti ára két dollárral emelkedett. A hétvégi bejelentés felerősítette ugyanis az energiahordozó iránti kereslet biztonságos növekedésével kapcsolatos reményeket. Hétfő reggel fél nyolc körül a WTI amerikai könnyűolajfajta hordónkénti ára 2,01 dolláros (2,39 százalék) emelkedéssel 86,11 dolláron állt. Ugyanekkor az északi-tengeri Brent olajfajta ára ugyancsak 2,01 dolláros (2,02 százalék) drágulással 101,48 dolláron állt.

Elemzők szerint a megállapodás lehetőséget biztosít a 17 tagú euróövezet döntéshozóinak arra, hogy egyéb problémákkal is szembenézzenek - írja a brit BBC. Mások ugyanakkor attól tartanak, hogy a jövő hét végén esedékes megismételt görög parlamenti választás esetleges kedvezőtlen eredménye lenullázhatja a hangulatjavító intézkedést.

Ez esetben a spanyol állam számára bezárulhatna a piaci finanszírozás kapuja, így nem maradna más lehetőség, mint egy általános spanyol mentőcsomag. Az azonban korántsem biztos, hogy egy ekkora összeg egyáltalán rendelkezésre áll az eurózónában. A Wall Street Journal amerikai üzleti lap a hétvégén arról írt, hogy sok múlik azon, hogyan reagálnak a piacok a hétvégi fejleményekre. Egyelőre pozitívan.