Hatszázalékos mínuszban a görög GDP

Vágólapra másolva!
A vártnál nagyobb mértékben, 6,5 százalékkal esett a görög GDP az első negyedévben. Görögországban ez a hetedik egymást követő negyedév, amikor zsugorodott a gazdaság.
Vágólapra másolva!

A görög bruttó hazai termék (GDP) az idén az első negyedévben a korábban becsültnél nagyobb mértékben, 6,5 százalékkal esett az egy évvel korábbihoz képest, ez immár a hetedik egymást követő negyedév, amikor a mutató csökkent. A görög statisztikai hivatal (ELSTAT) pénteken közölt adatai szerint tavaly az utolsó negyedévben a gazdaság 7,5 százalékkal, 2011 első negyedévében 8,0 százalékkal zsugorodott. A statisztikai hivatal május közepén ismertetett idei első negyedévre vonatkozó előzetes GDP-adata szerényebb, 6,2 százalékos gazdasági visszaesésről szólt.

Görögországnak a vállalt takarékossági program értelmében államháztartási hiányát a GDP 3 százalékára kell csökkentenie 2014 végéig a tavalyi 9,1 százalékról. Ennél nagyobb arányú hiány az EU-ban tavaly csak Írországban képződött, ott a GDP 13,1 százaléka volt. Az Európai Bizottság előrejelzése szerint az idén a görög GDP 4,7 százalékkal csökken, s így a gazdaság az ötödik egymást követő évben lesz recesszióban. A görög központi bank némileg derűlátóbb, csak 4,5 százalékos csökkenésre számít 2012-ben.