Nagyot nyert a Mol az amerikai örömön

Vágólapra másolva!
A vezető részvények érdemi erősödéssel zártak szerdán a Budapesti Értéktőzsdén. A kereskedés végén az amerikai piacok adtak lökést arra a hírre, hogy az EU készül a spanyol bankmentésre.
Vágólapra másolva!

Jelentősen emelkedett a Budapesti Értéktőzsde fő indexe, a BUX. Az index a kereskedés végén ugrott meg közel 200 ponttal, végül 3,3 százalékos pluszban zárt.

A tőzsdén a fő részvények erősödtek: a Mol 6,1, az OTP 2,7 százalékos többlettel zárt szerdán. A vezető papírok közül a Magyar Telekom, az Egis és a Richter papírjai is drágultak.

Az amerikai tőzsdeindexek erősödéssel nyitottak, aminek a hátterében a Reuters szerint az állhat, hogy az Európai Unió és Németország a spanyol bankok kimentésére napokon belül tervvel állhat elő.

A Wall Street három vezető indexe 1,5-1,9 százalék közti pluszban járt az első két kereskedési órában.