A szlovákok jobban keresnek nálunk

Vágólapra másolva!
Havonta tízezer forinttal többet keres egy szlovák átlagpolgár, mint egy magyar, de ott nagyobb a munkanélküliség. Lengyelországban viszont csökkent az állástalanok aránya. A bolgár gazdaság nőtt és idénis nőni fog, szemben a magyarral.
Vágólapra másolva!

Egymást követően már a második negyedévben emelkedett a munkanélküliség Szlovákiában, a ráta az idén az első negyedévben elérte a 14,1 százalékot - derült ki a szlovák statisztikai hivatal adataiból. Az idén 380 ezer fölé emelkedett a munkanélküliek száma. A munkanélküliségi arány ezzel 0,2 százalékponttal haladja meg az egy évvel korábbi szintet.

Eközben a foglalkoztatottak száma is nőtt, az előző év hasonló időszakához képest 28600-zal többen, 2,325 millióan dolgoznak. A munkanélküliek és foglalkoztatottak párhuzamos emelkedése úgy lehetséges, hogy egyre kevesebben vonulnak ki a munkaerőpiacról, vagyis kevesebben mennek nyugdíjba, illetve visszatérnek a munkaerőpiacra a szociális rendszerből. Egy részük talál munkát, mások nem.

Megy a szekér

Lengyelországban májusban viszont már a harmadik egymást követő hónapban csökkent a munkanélküliség, több hónapig tartó folyamatos növekedés után. A májusi ráta 12,6 százalékra csökkent az áprilisi 12,9 százalékról. (A munkanélküliség 2003-ban tetőzött 20,7 százalékon Lengyelországban.) Ez 2,02 millió munkanélkülit jelent a 38,5 millió lakosú országban.

Nálunk a legfrissebb adat a február-áprilisi időszakra vonatkozik. Magyarországon 11,5 százalékos a munkanélküliségi ráta. Csaknem minden mérvadó elemzés (OECD, IMF, jegybank) azt vetíti előre, hogy pár évig ilyen magas szinten marad az állástalanok aránya.

Szlovákiában az év első három hónapjában 3,2 százalékkal nőt a havi bruttó átlagbér összege, ezzel elérte a 770 eurót. Ez forintban kifejezve 231 ezer forintnak felel meg. Eközben a magyar bruttó átlagbér kicsivel 220 ezer forint alatt volt ugyanebben az időszakban.

Eközben Bulgáriában

Bulgária gazdasága fél százalékos növekedést mutatott az első negyedévben a tavalyi azonos időszakhoz mérten. Ez lényegesen jobb, mint a magyar adat: a magyar gazdaság másfél százalékkal esett vissza ebben az időben.

A bolgár statisztikai hivatal szerdán közölt végleges adata szerint a gazdaság növekedése elsősorban azért lassult, mert csökkent az ország kivitele az euróövezetbe, amely Bulgária legfontosabb kereskedelmi partnere. Nálunk szinte minden ágazat szenvedett.

A balkáni ország kormánya 1,4 százalékos idei gazdaságnövekedéssel számol a tavalyi 1,7 százalék után, de az Európai Bizottság legújabb előrejelzésében mindössze 0,5 százalékos bővülés szerepel. A Nemzetközi Valutaalap (IMF) szerint idén 0,8 százalékkal nő a bolgár GDP. A magyar gazdaság Brüsszel szerint 0,3 százalékkal esik vissza, az IMF is recesszióra számít, ahogyan az elemzők nagy többsége is, csak a kormány hisz minimális, 0,1 százalékos növekedésre.