Chikán: Hülye a rövidlátó politikus

Vágólapra másolva!
Chikán Attila volt gazdasági miniszter szerint két év hiába ment, de már jó irányba halad a gazdaságpolitika. Oszkó Péter volt pénzügyminiszter viszont úgy látja, hogy kár zsákban ugrálni, mert annak hasra esés a vége.
Vágólapra másolva!

Hülye politikus az a politikus, aki nem lát tovább a választási ciklusnál - mondta Chikán Attila az első Orbán-kormány első két évének gazdasági minisztere, aki szerint a versenyképes országokban politikai konszenzus alakult ki a főbb pártok között a gazdaságpolitika alapjaiban. A volt miniszter a Világgazdaság napilap konferenciájában beszélt erről. (A konferencián felszólalt Cséfalvay Zoltán gazdasági államtitkár, és beszédet mondott Dávid Ferenc a VOSZ főtitkára is.)

Eltelt két esztendő a hadakozásokkal és szabadságharcokkal, és csak ezután jöttek rá, hogy merre kéne elindulni - mondta a jelenlegi kormányt értékelve. Hozzátette viszont, hogy a jelenlegi gazdaságpolitikai irányt jónak tartja.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]
Oszkó Péter és Kupa Mihály volt pénzügyminiszterek, Chikán Attila volt gazdasági miniszter

Az egyetemi tanár azt mondta, 2010-ben technikailag nem, de lelkileg csődben volt az ország. Szerinte a Bajnai-kormány viszonylag jó állapotot teremtett az új Fidesz-kormány számára, de Orbánék innen rossz irányba indultak. A kormány nem jól értékelte a nemzetközi helyzetet és az ország lehetőségeit - mondta.

Oszkó: Ne ugráljon a kormány!

Oszkó Péter, a Bajnai-kormány pénzügyminisztere vitába szállt Chikán Attilával arról, hogy volt-e csődhelyzet 2010-ben. Szerinte nem, sőt még csőd-közeli helyzet sem, csak a jelenlegi kormány próbálta beállítani kommunikációs eszközökkel. 2008 óta szerinte javult a pénzügyi stabilitás, így a nehéz gazdasági helyzet ellenére nem volt kritikus állapotban a magyar államháztartás.

Az előző kormány és a jelenlegi is zsákban táncol a gazdaságpolitikájával - érzékeltette a szűk mozgásteret a volt miniszter. Ezt viszont tudomásul kell venni, nem ugrálni, mert abból hasra esés lesz - mondta Oszkó. A korábbi pénzügyminiszter szerint mivel a kormányváltásra és a kormány érdemi átalakítására nincs esély, a kormány a hitelességének visszaszerzését egyedül az IMF-től remélheti.

A devizahitelesek problémájára azt a megoldást javasolta, hogy a kiszámítható gazdaságpolitika stabil forintot eredményez, a hitelesek pedig akkor tudják legkönnyebben visszafizetni a tartozásukat, ha van jövedelmük. Vagyis munkahelyet kell teremteni, hogy legyen miből törleszteni, közben a forintot pedig stabilan kell tartani.

Üdítő kivételnek tartotta Oszkó Péter a kormány azon lépését, hogy a korengedményes nyugdíjazást szigorította, illetve eltörölte. Szerinte a bankadó népszerű, de rossz lépés, míg a nyugdíjrendszerhez hozzányúlni sokkal kényesebb, pedig az jelenti a stabilitást.

Kupa: Időhúzásra játszik a kormány

Én tartózkodom a kormány direkt bírálatától, mert ez egy bosszúálló kormány - vette át a szót Kupa Mihály, az Antall-kormány pénzügyminisztere, később mégis keményen kritizálta a kormányt. A vállalkozások teste össze-vissza van ragasztva sebtapasszal, csak ott nem, ahol a sebeik vannak, mert ott véreznek - érzékeltette, hogy hogyan fojtja meg a gazdaságot az magas állami elvonás.

A halogató taktika csak a nőknél jön be, de a piac nem hülyékből áll - mondta az IMF-tárgyalásokról Kupa. Szerinte a kormány azért akarja elfogadni hamar a költségvetést, mert a későbbi tárgyalások során a parlamenti eljárásokra hivatkozva húzhatja majd az időt.

A járulékcsökkentés a foglalkoztatás alapja. Szép a nyereségadó csökkentése, de a vállalkozások többségének nincs nyeresége - mondta Kupa. Szerinte a bankadót nem szabadna megtartani, mert a vállalati hitelezés már most is le van fagyva, nem szabad tovább terhelni.