Jól járt, aki dollárt vett

Vágólapra másolva!
Májusban a dollár volt a legjobb befektetés: az indexek tanúsága szerint az év ötödik hónapjában az amerikai deviza az állampapíroknál, a részvényeknél és a nyersanyagoknál is jobban teljesített.  
Vágólapra másolva!

Az Intercontinental Exchange által számított Dollar Index, amely az amerikai pénz erejét hat fontos devizával az euróval, a jennel, a fonttal, a kanadai dollárral, a svéd koronával és a svájci frankkal szemben követi, az év ötödik hónapjában 5,5 százalékkal emelkedett, miközben az állampapírok globális átlagban mindössze 1,1 százalékkal erősödtek.

A részvények és a nyersanyagok veszteséggel zártak májusban: a világ 1600 legnagyobb vállalatának részvényárfolyamát követő MSCI All-Country World Index 8,9 százalékot, a fémek, üzemanyagok és mezőgazdasági termékek árából számított Standard & Poor's GSCI Total Return Index pedig 13 százalékot zuhant májusban.

A negatív hírek határozták meg a hangulatot

Az első számú menekülődevizának számító dollárt főként a rossz hírek erősítik, ezekből pedig nem volt hiány az év ötödik hónapjában sem. Az eurózónából a görög választásokkal vagy a spanyol bankrendszerrel kapcsolatos hírek rontották a hangulatot, de a világ második legnagyobb gazdaságának további lassulására utaló kínai feldolgozóipari indexek vagy a német kiskereskedelmi forgalmi adatok sem javították a befektetői hangulatot.

A sor várhatóan ma egy amerikai csalódással folytatódik: a washingtoni munkaügyi minisztérium (magyar idő szerint) délután teszi közzé azt a jelentést, amelyből kiderül, hogyan változott az álláshelyek száma az ötödik hónapban. Az adat az elemzők szerint a munkaerőpiac bővülésének lassulását jelzi, és növeli az újabb jegybanki beavatkozás esélyét.

A Bloomberg által követett 16 legfontosabb deviza közül májusban egyedül a jen erősödött a dollárral szemben (1,92 százalékot), a mexikói peso 9,5 százalékot, a dél-afrikai rand 8,8 százalékot, az euró pedig 6,6 százalékot veszített értékéből az amerikai devizával szemben. A dollár a forinttal szemben is jól teljesített: a forintban számolt dollárárfolyam április végén 213 magasságában, tegnap este pedig 243 fölött járt, ez pedig több mint 14 százalékos erősödést jelent.

Állampapírok, részvények, nemesfémek

Az állampapírpiacon májusban a Bloomberg és a European Federation of Financial Analysts Societies követett 26 kötvény közül a dán papírok teljesítettek a legjobban (4,7 százalékos erősödés), a második ebben a rangsorban Hollandia (3,8 százalék), a harmadik az Egyesült Királyság (3,7 százalék). A görög kötvények 41 százalékos veszteséggel utolsók, megelőzve a spanyol (mínusz 4,9 százalék) és az ír (mínusz 3,8 százalék) állampapírokat.

Az amerikai részvénypiacon május zsinórban a második mínuszos hónap volt, igaz, a két hónapos visszaesés különösen erős első negyedévet követett. A Standard & Poor's 500 Index 6 százalékot esett az ötödik hónapban. Az öreg kontinens 600 legnagyobb tőzsdei cégének árfolyamát követő Stoxx Europe 600 Index 5,8 százalékkal csökkent, ekkora esésre utoljára tavaly augusztusban volt példa. Az ázsiai-csendes-óceáni régióban sem a tőzsde hozta a nagy hozamokat: az MSCI Asia Pacific Index 2008 októbere óta nem látott, 9,8 százalékos, eséssel zárta az ötödik hónapot. A legnagyobb feltörekvő piaci (a brazil, az orosz, az indiai és a kínai) tőzsdéket követő MSCI BRIC Index 20 százalékkal csökkent.

Az árupiacot is a borús hangulat mozgatta májusban. Az arany a negyedik hónapot zárta mínuszban, amire 2000 óta nem volt példa; az unciánkénti ár jelenleg az év eleji szinteken jár, 20 százalékkal a tavaly szeptemberben elért 1923,7 dolláros történelmi csúcs alatt. Az olajár 17 százalékkal esett. A réz ára 12 százalékkal (szeptember óta nem látott mértékben), a gyapoté 20 százalékkal (ez több mint egyéves negatív rekord) csökkent.