Elfogyott a soltvadkerti takarék pénze

Vágólapra másolva!
Elrendelte a PSZÁF a soltvadkerti takarékszövetkezet végelszámolását, a szövetkezet mintegy 17 ezer betétessel rendelkezik, piaci részesedése azonban nem éri el a két ezreléket sem.
Vágólapra másolva!

A 2012. június 1-jén kelt határozatában a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) visszavonta a Soltvadkert és Vidéke Takarékszövetkezet tevékenységi engedélyét, és elrendelte az intézmény végelszámolását - közölte pénteken a felügyelet. A közlemény szerint az intézkedést az indokolta, hogy a PSZÁF vizsgálatai megállapították: a Soltvadkert és Vidéke Takarékszövetkezet elveszítette tőkéjét, sőt szavatoló tőkéje negatívvá vált. Ez nem teszi lehetővé a biztonságos működést a takarékszövetkezet ügyfelei és partnerei számára, és súlyosan sérti a hitelintézeti törvény előírásait is.

Az intézmény már több hónapja kifeszített likviditási helyzetben van, azaz fennállt a veszélye annak, hogy már rövid időn belül sem lesz képes eleget tenni fizetési kötelezettségeinek - közölte a felügyelet. A pénzügyi problémák erősödésekor a PSZÁF azonnal intézkedéseket írt elő az intézménynek, s amíg esély volt rá, lehetőséget adott számára a tőkehelyzet rendezésére. A Soltvadkert és Vidéke Takarékszövetkezet mintegy 17 ezer betétessel rendelkezik, mérlegfőösszeg szerinti piaci részesedése ugyanakkor a hitelintézeti szektorban nem éri el a két ezreléket sem.