Már fizettek is a németeknek, hogy kölcsön adhassanak nekik

Vágólapra másolva!
A piacokon eluralkodó félelem miatt negatív lett a német kötvények hozama, vagyis a befektetők a veszteséget is hajlandóak bevállalni a biztonság érdekében.
Vágólapra másolva!

Péntek délelőtt a kétéves német államkötvény hozama mínusz 0,003 százalékos szintre süllyedt, amire korábban soha nem volt példa - írja a Wall Street Journal. Igaz, a hozam később visszament a pozitív tartományba, de csak 0,006 százalékig tartott az emelkedés.

A negatív kamat azt jelenti, hogy a német kötvényeket vásárló piaci szereplők nem kapnak kamatot, hozamot, sőt kevesebb pénzhez jutnak, mint amennyit befektettek. Leegyszerűsítve ők fizetnek azért, hogy finanszírozhassák a német állam működését, és hogy biztonságban tudják a pénzüket.

Ez pedig azzal magyarázható, hogy az európai adósságválság súlyosbodásától, a görög csődtől, a spanyolok adósságproblémáitól, valamint a kínai gazdaság lassulásától tartó befektetők a biztonságos eszközök felé fordultak, a német állampapírok pedig a legkevésbé rizikósak közé tartoznak.

A befektetői félelmeket jelzi az is, hogy májusban a szintén szinte rizikómentesnek tartott amerikai dollár is jelentősen erősödött a legtöbb devizával szemben.