Étteremben pörög a legjobban a SZÉP-kártya

Vágólapra másolva!
A kártyakibocsátók szerint a vendéglátásban használják a leggyakrabban a cafeteria rendszer keretében kapott pénzt a felhasználók, szállásra és egészségmegőrzésre kevesen fordítják, de ez a nyár közeledtével változhat.
Vágólapra másolva!

A Széchenyi Pihenő Kártyát (SZÉP-kártya) leginkább a vendéglátóhelyeken használják az ügyfelek, és csak másodsorban szálláshelyeken, ez azonban a turisztikai szezon indulásával változhat a kibocsátók szerint. Az OTP Bank, a K&H és az MKB Bank is azt közölte, hogy ügyfeleik elsősorban vendéglátóhelyeken használják a SZÉP-kártyát.

A K&H adatai szerint a munkavállalók 57 százalékban vendéglátóhelyeken, 29 százalékban szálláshelyeken szeretnék elkölteni, a kártyára utalt összeg 14 százalékát kérték az úgy nevezett rekreációs zsebbe, amellyel különböző egészségmegőrző szolgáltatásokat fizethetnek a kártyatulajdonosok. A K&H-val szerződött vállalkozások eddig átlagosan 20 000 forintot töltöttek fel a munkavállalók kártyáira.

Az MKB SZÉP-kártyát kibocsátó MKB Egészségpénztárt és Nyugdíjpénztárt Kiszolgáló Kft. tájékoztatása szerint a munkavállalók használati szokásait nagyban meghatározza az, hogy melyik alszámlán van pénzük. Jelenleg a vendéglátás zseb a leggyakrabban használt, a turisztikai szezon indulásával azonban jelentősebb felhasználás várható a szálláshely és szabadidő zsebből. Az MKB-nál április végéig 102 ezer vásárlást regisztráltak, a K&H adatai szerint eddig több mint 30 ezer tranzakciót indítottak SZÉP-kártyával, mintegy 42 millió forint értékben.

Az OTP Pénztárszolgáltató Zrt. tapasztalatai azt mutatják, hogy a kártyabirtokosok fokozatosan szoknak hozzá az új juttatási formához, és a feltöltések nagyságának növekedésével párhuzamosan növekszik a felhasználások gyakorisága is.

A K&H által kibocsátott SZÉP-kártyák száma ötvenötezer. A K&H az év elején indította el SZÉP-kártya-programját, március végéig 1600 munkáltatóval kötött szerződést. A munkáltatók átlagosan 36 kártyát rendeltek meg dolgozóik számára. A K&H SZÉP-kártyával rendelkező munkavállalók jelenleg több mint ötezer szolgáltatónál tudják elkölteni a munkáltatójuktól a cafeteria rendszer keretében kapott pénzt.

Az OTP 2011 júliusában, Magyarországon elsőként bocsátotta ki a Széchenyi Pihenőkártyát, azóta 2012. első negyedév végéig mintegy 9300 elfogadóhellyel kötött megállapodást, ahol a ma már több mint 390 ezer OTP SZÉP-kártya-birtokos használhatja fel juttatásait.

Az MKB SZÉP-kártyából április végéig 77 ezret bocsátottak ki, december végéig ez még csak 3300, március végén pedig 66 ezer volt. Elfogadóhelyeik száma a december végi 1300-ról április végére 6 ezerre nőtt.