Még több céget csapolna meg a kormány a Robin Hood-adóval

Vágólapra másolva!
A vízszolgáltató és a hulladékkezelő társaságokra is kiterjesztik az energiacégek különadóját, írja a Népszabadság a nemzetgazdasági tárcára hivatkozva. Az adóbevétel megtriplázódhat.
Vágólapra másolva!

Az áram- és gázszolgáltatókon, illetve -elosztókon kívül a víz- és csatornaszolgáltató, valamint a települési hulladékkezelési közszolgáltatást biztosító társaságokra is kiterjesztené a Robin Hood-adót a kormány - írja a Népszabadság a Nemzetgazdasági Minisztériumtól kapott válaszok alapján.

A konvergenciaprogramnak tekinthető, idén 150, jövőre ezen felül 450 milliárd forint (összesen tehát jövőre 600 milliárd forint) megszorítást rejtő Széll Kálmán-terv 2.0 értelmében 2013-tól duplájára, 8-ról a nyereség 16 százalékára emelik az energiaellátók jövedelemadójának nevezett Robin Hood-adót, amit egyszersmind "egyes további közműszolgáltatásokra" is kiterjesztenek. Az intézkedésektől összességében 55 milliárd forint többletbevételt vár a kormány.

A Robin Hood-adóból 2009-ben 24, tavalyelőtt és tavaly közel 17-17 milliárd forint folyt be a költségvetésbe - közölte az NGM. Vagyis lényegében megtriplázódhat a Robin Hood-adóból származó állami bevétel az adókulcs megemelése és az új vállalatokra való kiterjesztése miatt. Ez pedig aligha jelent mást, mint hogy a fogyasztók is többet fognak fizetni, mert a cégek a teher egy részét valószínűleg megpróbálják áthárítani az ügyfeleikre.

A lap azt írja, hogy szakértők szerint a kormány érzékelhető törekvése a különböző profilú közműcégek egyre egységesebb kezelése. Míg korábban a gáz- és áramszolgáltatók szabályozásában volt érzékelhető némi összhang, addig a Fidesz-kormány először a távhőágazatot, majd fokozatosan a víz-, csatorna- és hulladékkezelő társaságokat is igyekezett minél inkább egy kalap alá vonni. Ebbe beletartozna a családi rezsi jó részét kitevő tarifák egységes meghatározása is. Ezeket eddig javarészt a helyi önkormányzatok állapították meg, ilyformán meglehetősen tagoltak voltak.

Az NGM a lapnak a meglevő törvényre hivatkozva elismerte: az energiaellátók jövedelemadójából befolyt összeget a távhő-korszerűsítésre kell fordítani. A gazdasági válság azonban "elsöpörte ezt a lehetőséget" - írják. A törvény által megfogalmazott feladat ellátása ugyanakkor azóta is folyamatos, ugyanis az ország szén-dioxid-kvótáinak eladásából származó bevételeket fordítják e célra az Új Széchenyi-terven keresztül.