Új vazelingyár épül Nyírbogdányban

Vágólapra másolva!
A korábban Mol-tulajdonban lévő gyár többségében az európai és afrikai piacra szállít. A vazelint használják a gyógyszeriparban, de kell a gyurmagyártáshoz is. Márciusra készül el az új gyár, 143 millió forint támogatást kaptak hozzá.
Vágólapra másolva!

"Ahhoz, hogy megtartsuk a piacainkat és versenyképességünket, szükség van egy korszerűbb vazelinüzemre. Megvizsgáltuk a kérdést, a meglévő gyár felújítása többe került, mint egy teljesen új létrehozása, ráadásul számos kompromisszumot követelt volna. Ezért vágtunk bele a projektbe, és pályázatunk" - nyilatkozta az [origo]-nak Toldi Péter, a Bogdány Petrol Kft. cégvezetője.

A nyírbogdányi gyárberuházás teljes költsége 430 millió forintra rúg, ehhez nyertek 143 millió forint vissza nem térítendő támogatást. A fennmaradó részt a kötelező önerőből és hosszú távú banki hitelből finanszírozták. A projekt jövő év március végén zárul, addigra lesz kész az új üzem - tette hozzá a cégvezető.

Kőolajból

A Bogdány Petrol Kft. speciális termékek előállításával foglalkozik, amelyek alapanyaga a kőolaj-finomításból származó paraffin. A paraffint szűrik, szagtalanítják az üzemben, majd különleges tisztaságú vazelint készítenek belőle, ez a cég első számú terméke, amelyből három különböző iparágat szolgálnak ki.

A vazelin lehet a gyógyszeripar által előállított kenőcsök alapanyaga, például szemkenőcsöket gyártanak belőle. Emellett a kozmetikai ipar alkalmazza, mivel a bőrre jó hatással van, és viszonylag olcsó az előállítása. Testápoló krémekben megtalálható, de szájrúzsokban is használják alapanyagként. A harmadik felhasználási terület az úgynevezett technikai, műszaki ágazat, így a vazelin nyomtatófestékek egyik alapanyaga lehet, de készül belőle gyurma, használják szerelő-tömítő pasztaként pl. gépjármű motorok turbófeltöltőinél.

Afrikába is mennek

Toldi Péter szerint a több mint 100 milliós támogatást jelentő pályázaton azért tudtak nyerni, mert a cég Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében működik, ahol kevesebb a munkalehetőség. A támogatással pedig megtarthatóak a munkahelyek, sőt egy-két emberrel bővülhet a létszám, ha elindul az üzem. Szerinte szintén sokat nyomott a latban, hogy évek óta folyamatosan fejlődő, jól működő, jelentős exportot bonyolító cégről van szó.

"Magyarországon piacvezetők vagyunk, a teljes termelés 4 százaléka megy a hazai piacra. Ennyire van igény itthon, ezzel nagyjából lefedjük a hazai ipar vazelinfelhasználását" - jelentette ki. A cég által előállított termékeket európai országokba szállítják 1200-1300 kilométeres körzetben piacvezetőként - tette hozzá. A vazelint Európa mellett jelentős mennyiségben Afrikába exportálja a cég.

A Bogdány Petrol Kft. gyártóüzeme Nyírbogdányban, 16km-re Nyíregyházától, az ukrán, román és szlovák határ közelében van. A telephelyen 1904 óta folyik olajipari termelés, itt volt Magyarország az első ásványolaj-finomítója. A Bogdány Petrol Kft. 2000. december 12-én jött létre, a menedzsment ekkor vásárolta ki a céget a - jogelődjei révén több évtizeden keresztül tulajdonló és működtető - Moltól. Csaknem tíz év működés után a Bogdány Petrol Kft. többségi tulajdonosai és egyben vezetői nyugdíjba vonulásukkal szakmai befektetőre, a bulgáriai központú Prista Oil Groupra bízták a cég irányítását, amely 2009. június elsején megvásárolta a cég 92 százalékát.