Vágólapra másolva!
Az első negyedévben lényegében nem változott a 12 százaléktól alig elmaradó munkanélküléségi ráta, miközben a foglalkoztatottak számt nőtt. A fiatal között romlott a foglalkoztatottsági mutató.
Vágólapra másolva!

2012. január-márciusban a foglalkoztatottak száma 3,791 millió volt, ami 1,6 százalékos, 59 ezer fős javulás a bázisidőszakhoz képest. A kérdéses időszakban a munkanélküliek létszáma 504 ezer fő volt, ami az egy évvel korábbihoz hasonló, 11,7 százalékos munkanélküliségi rátát eredményezett - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal.

A jelentés szerint a 15-64 éves korosztályban 3,756 millióan voltak foglalkoztatva, ez pedig 55 ezer fős növekedésnek felelt meg, az érintett tábor foglalkoztatási rátája 55,7 százalékra emelkedett. A 15-24 éves foglalkoztatott fiatalok egyébként is alacsony létszáma 205 ezerre csökkent, a foglalkoztatási rátájuk pedig 0,3 százalékponttal alacsonyabb volt az egy évvel korábbinál.

Utóbbi korosztályon belül a 20 és 24 év közöttieknél a ráta 0,4 százalékponttal 31,9 százalékra csökkent. A 15-24 évesek adták az összes munkanélküli közel 16 százalékát, a korcsoport 27,8 százalékos munkanélküliségi rátája 1 százalékponttal volt magasabb a 2011 első negyedévében mértnél.

A 15-64 évesek foglalkoztatottsága az egyes régiókban eltérően alakult: az egyik legkedvezőtlenebb helyzetben lévő régió - az észak-alföldi - foglalkoztatási rátája emelkedett a legjelentősebben, 2,4 százalékponttal, de a területre továbbra is alacsony mértékű - 49,9 százalékos - foglalkoztatás jellemező. Számottevő javulást következett be a munkaerő-piaci szempontból legkedvezőbb helyzetben lévő Közép-Magyarországon, illetve a nyugat-dunántúli régióban, előbbiben 1,6 százalékponttal 61,4, utóbbiban 1,4 százalékponttal 60,5 százalékra nőtt a ráta.