Új adók: családonként havi hatszáz forint plusz

Vágólapra másolva!
Rogán Antal szerint Magyarország a második negyedév végére állapodhat meg az IMF-fel. Az Országgyűlés gazdasági bizottságának fideszes elnöke úgy véli, hogy az IMF-nek tetszeni fog a Széll Kálmán-terv 2.0, az abban megnevezett új adók pedig egy átlag magyar háztartás kiadásait havonta 500-600 forinttal emelhetik.
Vágólapra másolva!

Rogán Antal reálisnak tartja, hogy két-három hét múlva elinduljanak az IMF/EU- hiteltárgyalások Magyarországgal, és úgy vélte, a megállapodás a második negyedév végére meg is születhet.

Az Országgyűlés gazdasági bizottságának fideszes elnöke a TV2 Mokka című reggeli műsorában megerősítette, hogy a hitelkeret elnevezésétől függetlenül a kormány továbbra is egyfajta védőhálóként tekint a csomagra, azt lehívni nem szeretné. A cél nem változott: az adósság törlesztése és a piacról történő finanszírozás - mondta.

Fellegi Tamáshoz hasonlóan Rogán Antal sem kívánta megbecsülni a hitelkeret nagyságát, de úgy vélte a 2008-as 20 milliárd eurós keretösszegnél mindenképpen kisebb lesz.

A politikus szerint az IMF üdvözölni fogja a Széll Kálmán-terv 2.0-t, amelyben a korábban Magyarországtól elvárt, kiadáscsökkentéssel járó strukturális átalakítások is szerepelnek. Arra hívta fel azonban a figyelmet, csak kiadáscsökkentéssel nem lehetett elérni akkora költségvetési hatást, amekkorát az IMF és az EU szeretett volna látni. Ehhez bevételnövelő intézkedések is kellettek - indokolta az 5 új adót Rogán Antal.

A bevételnövelő lépések nélkül egy hasonló mértékű csomagot például csak a közszféra béreinek 16 százalékos és a nyugdíjak 18 százalékos csökkentésével lehetett volna elérni - mondta. Hangsúlyozta, hogy ehhez képest az új adók egy átlag magyar háztartás kiadásait havonta 500-600 forinttal emelhetik. Azt elismerte ugyanakkor, hogy a gazdagabbaknak ez a teher nagyobb lehet, illetve azoknak is, akik eddig a cégükben számolták el például a telefonkiadást vagy a biztosítást.