Visznek mindent, ami magyar

Vágólapra másolva!
Az IMF-tárgyalásokról szóló kedvező hírekre a forint szárnyra kapott, a magyar tőzsdét elözönlötték a vásárlók, a magyar csődkockázati mutató pedig meredeken csökkent.
Vágólapra másolva!

Szerdán 1 óra után 530-550 pont körül járt a magyar cds felár, szemben a keddi 570, illetve a hétfői 600 ponttal, ami annak az egyértelmű jele, hogy a piacok nagyon pozitívan reagáltak az Európai Bizottság döntésére az IMF-tárgyalások elindításáról. A csődkockázati mutató kedden kezdett csökkeni, miután Orbán Viktor miniszterelnök és José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke is kedvezően nyilatkozott az IMF-fel és az Európai Unióval folytatandó hiteltárgyalások megkezdéséről. A szerdai esésben pedig főszerepet játszott, hogy Brüsszel úgy döntött, megkezdődhetnek a tárgyalások a hitelkeretről.

(A cds felár azt jelzi, hogy a piac mennyire tartja valószínűnek Magyarország csődjét. Minél magasabb a felár, annál nagyobb esélyt ad a piac annak, hogy az állam megtagadja a fizetési kötelezettségét.)

Az elmúlt másfél nap kedvező hírei nyomán az euró árfolyama több mint tíz forinttal gyengült a devizapiacon, szerdán a Brüsszeli döntés után az euró 287, a frank 239 forint alatt járt, a dollárért pedig 217 forintot kellett adni. (Késő délután az euró árfolyama 289 alatt állt, a svájci franké 240 forintnál.)

Saághy Pál, az Equilor szakértője az [origo]-nak elmondta, a régióban toronymagasan a magyar eszközök szerepelnek a legjobban. A forint mellett a magyar tőzsde is szárnyal: az irányadó index szerdán fél 2-kor jelentős, 4 százalékos pluszban volt. A vezető papírok közül az OTP 6,8, a Mol 4,4, a Magyar Telekom 2,4, a Richter pedig 0,6 százalékos erősödésnél tartott. A jó hangulat egészen zárásig kitartott. Az állampapírpiacon is látszott a lendület, a magyar kötvények hozama nagyon jelentősen, 80-93 bázisponttal zuhantak a szerdai kereskedésben. (Az állampapírok sajátotossága, hogy a hozamok csökkenése az árfolyam emelkedését, azaz a vásárlói nyomást jelzi.)

Forrás: [origo]
A cds felár alakulása március vége óta. Forrás: Equilor, Bloomberg

Ezzel párhuzamosan került meredek lejtőre a cds. (A grafikonon látható világos vonal azt mutatja, hogy március közepétől fokozatosan emelkedett a cds felár, az elmúlt másfél napban pedig meredeken zuhant.) A cds jóval magasabban is járt az idén. Januárban emelkedett a 750 pontos rekordszintre éppen azért, mert a befektetők bizonytalannak látták az IMF-fel és az Európai Unióval folyó egyezkedés végkimenetelét. Utána nagyot fordult a kormány kommunikációja, és jelezte, hogy megteszi a szükséges lépéseket a hitelmegállapodás érdekében, ennek eredményeként csökkent a mutató. Az elmúlt hetekben viszont egyre jobban kételkedtek a piaci szereplők a megoldás sikerében, részben ez hajtotta fel hétfőn 600 pont körüli szintre a magyar cds-t.