A devizahitelezés miatt nyomoz az ügyészség a bankoknál

Vágólapra másolva!
Az ügyészség vizsgálja, hogy csaltak-e adót a bankok - írja a Magyar Nemzet. A nyomozás minden Magyarországon működő pénzintézetet érint.
Vágólapra másolva!

Nyomozást indított el az ügyészség a devizahiteleket nyújtó bankok ellen, hogy tisztázzák, adócsalást követtek-e el a pénzintézetek - írja a keddi Magyar Nemzet. A bankok ellen feljelentést tevő Banki Adósok Érdekvédelmi Szervezetének (BAÉSZ) vezetőjétől, Kásler Árpádtól a lap megtudta, hogy a nyomozás minden Magyarországon működő pénzintézetet érint, mivel hasonlóképpen jártak el a devizahitelek nyújtásakor.

A szakember úgy véli, hogy a bankok akkor követték el az adócsalást, amikor az adósoktól visszakapott pénzek egy részét nem adóköteles nyereségként könyvelték el. Ezt azzal indokolták, hogy az árfolyamok változására vezethető vissza a megnövekedett összeg, vagyis ők csak a pénzüket kapták vissza. Kásler szerint azonban ez az állítás nem minden esetben állja meg a helyét, és megsérti a számviteli törvény bizonyos pontjait.

Az érdekvédelmi vezető szerint a közeljövőben több új eljárás is lesz a devizahitelezéssel kapcsolatban. Erre utal szerinte az is, hogy egyre több olyan pertársaság jön létre, amelyik kifejezetten egy bank ügyfeleit tömöríti - írja a Magyar Nemzet.