Egyre többen fognak dohánytermesztésbe

Vágólapra másolva!
A dohány kilójáért a várt 250 forint helyett 350 forintot kaptak a termelők tavaly, így idén megállhat a termőterület csökkenése, 2004 után először. A termelők szövetségének elnöke szerint olyanok is visszatérnek a dohánytermesztéshez, akik korábban abbahagyták.
Vágólapra másolva!

A Magyar Dohánytermelők Országos Szövetsége (MADOSZ) szerint az idén megállhat a dohánytermő területek eddig tapasztalt csökkenése; a gazdálkodók várhatóan a tavalyival egyezően 4800 hektárt ültetnek majd be az ipari növénnyel - közölte Bényei Illés, az érdekvédelmi szakmai szervezet elnöke szombaton.

Bényei Illés elmondása szerint 2004-től 2011-ig mintegy 1000 hektárral mérséklődött a dohánytermő terület nagysága az országban. A termelői kedv korábban tapasztalt folyamatos romlása megállt az idén a múlt évi jó termés, a felvásárlási árak kedvező alakulása és az európai unós szerkezetátalakítási támogatás februári kifizetése után - tette hozzá.

A szövetségi vezető tájékoztatása szerint a dohánytermés tavaly az átlagosnál 20 százalékkal nagyobb, hektáronként 1,7 tonna volt. A meghirdetett felvásárlási ár 15 százalékkal volt magasabb a 2010-esnél, de a vártnál jobb minőség alapján végül kilogrammonként 250 forint helyett 350 forintot kaptak a termelők. Az idén februárban - a korábbiaktól sokkal hamarabb - megkapták a dohánytermeléssel foglalkozók az európai uniós szerkezetátalakítási támogatást is, amelynek összege hektáronként a Virginia fajtánál 3900, míg a Burley fajtánál 3500 euró volt.

A jövedelmi viszonyok kedvező alakulása - emelte ki Bényei Illés - érezhetően erősítette a termelői kedvet, márciusban legalább annyian kezdtek hozzá a palántaneveléshez szükséges magvak melegágyi vetéséhez, mint tavaly tavasszal. Az elnök szerint elképzelhető, hogy olyanok is visszatérnek a dohánytermesztéshez, akik korábban abbahagyták.

Bényei Illés elmondása alapján a palántákat 90 százalékban az úgynevezett vízre helyezéses módszerrel nevelik a termelők. Poliuretánhab tálcákba gépek töltik a komposztot, és a művelettel egy időben veti el a gép magvakat is. A tálcákat ezután fóliasátrakba, 5-8 centiméter magas vízre helyezik. A palánták kiültetése május második felében kezdődik. Az idén is Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében lesz a legtöbb dohánytermő terület az országban, várhatóan mintegy 4000 hektár.