A GVH nem talál fogást a benzináron

Vágólapra másolva!
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) már közel két éve vizsgálja a Mol üzemanyagár-képzését. A vizsgálati határidő már ugyan tavaly év végén lejárt, de a hivatalnál azt mondták a Népszabadságnak, hogy a vizsgálat még mindig tart. A várakozások szerint a hivatal nem marasztalja el az olajtársaságot.
Vágólapra másolva!

2010 májusában indított versenyfelügyeleti eljárást a Gazdasági Versenyhivatal azzal a kimondott gyanúval, hogy az olajtársaság visszaélve erőfölényével túlságosan magas árakat alkalmazott - írja szerdai számában a Népszabadság. A GVH korabeli nyilatkozata hivatkozik a versenytörvényre, amely szerint vizsgálatukat akkortól számított hat hónapon belül be kell fejezni. Hozzáfűzték ugyanakkor, hogy az ügy bonyolultsága miatt ez kétszer hat hónappal meghosszabbítható.

Gondolovics Katalin, a GVH sajtószóvivője a lapnak elmondta, hogy bár a vizsgálat elhúzódik, a GVH továbbra is a törvényes határidőn belül jár el. Az ügy bonyolultsága miatt többször kértek adatokat - magyarázta, és hozzátette, hogy az ezek között eltelt idő nem számít bele a határidőbe. Pánczél Andrea, a Mol szóvivője azt közölte a Népszabadsággal, hogy legutóbb decemberben szolgáltattak adatokat a GVH-nak.

A GVH 2010-ben azt közölte, hogy észleléseik és piaci információk szerint az a gyanúja, hogy a Mol üzemanyagpiacokon 2006. január 1. óta alkalmazott nagykereskedelmi árai túlzottan magasak, aminek érezhető hatása lehet a kiskereskedelmi árakra is. Leszögezték ugyanakkor, hogy a gyanú nem jelenti a jogsértés megállapítását.

A lap szerint a szakértők többsége arra számít, hogy a hivatal - ahogy a korábbi vizsgálatok alkalmával sem, úgy - ezúttal sem marasztalja el az olajtársaságot. Mint írják, a Mol pontosan követi a benzin, illetve a gázolaj külföldi tőzsdéken alakuló jegyzésárait, rászámolva a forint dollárhoz viszonyított alakulását is. Ha nem így tenne, az itthoni kútcégek a konkurens finomítóktól rendelnék meg a termékeiket. A kutak 80-90 százaléka jelenleg a Moltól veszi meg az üzemanyagot. A 95-ös benzin szerdától újabb csúcsra ért, immár 454 forint a literenkénti átlagára.