Soros: Halálos szakaszba lépett az euróválság

Soros György, magyar származású amerikai üzletember
Vágólapra másolva!
Nemhogy enyhült volna, hanem egyértelműen rossz irányt vett az utóbbi időben az európai adósságválság, a folyamat most már az Európai Unió létét fenyegeti - írta a Financial Timesban megjelent cikkében Soros György magyar származású amerikai milliárdos.
Vágólapra másolva!

Soros felidézi, hogy az Európai Központi Bank banki finanszírozást segítő lépései ugyan javították a piaci hangulatot, de az szerinte nem fog sokáig tartani. Az alapvető problémákat ugyanis nem oldották meg, sőt a hitelező és az eladósodott országok közötti szakadék továbbra is nő. Ezzel a krízis egy talán kevésbé hektikus, de a korábbinál "halálosabb" szakaszba lépett.

Forrás: AFP/Mike Clarke
Forrás: AFP/Mike Clarke

Soros György

Az ismert befektető emlékeztet rá, hogy a német Bundesbank már meglátta a veszélyt, és hozzálátott az euróövezet esetleges felbomlása miatti veszteségek csökkentéséhez. "Ez önbeteljesítő jóslatként működhet: ha a Bundesbank a felbomlás ellen védekezik, mindenki másnak is ezt kell tennie. A piacok máris reagálnak" - írja Soros.

A magyar származású milliárdos azt jósolja, hogy ha minden így megy tovább, akkor Európára hosszú stagnálás vagy még annál is rosszabb vár. Több ország van, amely átélt hasonlót, például Latin-Amerikában, de az EU nem egy ország, ezért "nem valószínű, hogy túlélne" egy ilyen időszakot. "A deflációs adósságcsapda azzal fenyeget, hogy lerombolja a befejezetlen politikai uniót" - figyelmeztet Soros György.

A megoldás szerinte az eurózóna szabályainak gyökeres átírása, a pénzügyi integráció elmélyítése lenne. Ebbe a Bundesbank persze sosem menne bele, de az európai döntéshozóknak át kell gondolniuk - zárja cikkét Soros.