A jövő héten tartják a magyar jegybanktörvényről szóló csúcstalálkozót

Vágólapra másolva!
A kormány képviselői a jövő héten egyeztetnek a Európai Központi Bank jegybanktörvényt érintő kifogásairól. A tárgyaláson az Európai Bizottság, a Nemzetközi Valutalap és a Magyar Nemzeti Bank delegációja is részt vesz.  
Vágólapra másolva!

Nemzetgazdasági Minisztérium megkapta az Európai Központi Bank (EKB) véleményét a jegybanktörvényről, és az abban megfogalmazott kifogásokról már a jövő héten megkezdődik az ötoldalú, informális szakmai egyeztetés - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).

Az egyeztetést Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter egy korábban küldött levélben javasolta Mario Draghinak, az Európai Központi Bank elnökének. Az ötoldalú egyeztetésen az Európai Központi Bank, az Európai Bizottság, a Nemzetközi Valutalap, a Magyar Nemzeti Bank és a magyar kormány képviselői vesznek részt.

Az ötoldalú, szakértői szintű egyeztetésről már korábban Fellegi Tamás tárca nélküli miniszter is beszámolt az MTI-nek. Az április elején Washingtonban tartózkodó miniszter azt mondta: a szakértői munkacsoport arról a csomagról egyeztet, amely a jegybanki függetlenséggel kapcsolatos szabályokat tartalmazza és amely, ha úgy tetszik, előfeltételként szerepel a tárgyalások megkezdéséhez.

Fennállnak a kifogások

Az Európai Központi Bank csütörtökön közölte, hogy több kifogása is van az Európai Központi Banknak a Magyar Nemzeti Bankról szóló, tavaly elfogadott törvény tervezett módosításával kapcsolatban. "A monetáris tanács tagjai számának - (...) ésszerű indokolása mellőzésével történő - növelése az alelnökök száma növelésének lehetőségével együtt súlyos aggályokat kelt abban a tekintetben, hogy ez felhasználható lehet a döntéshozatal központi banki függetlenség kárára történő befolyásolásához" - szögezi le a közlemény.

A bank ugyancsak fenntartja, hogy az MNB vezetőinek fizetését az elnöki ciklus közben nem csökkenthették volna. (A kormány 2010-ben a közszférában bevezetett kétmilliós bérplafonhoz igazodva írta elő a csökkentést.) "A magyar hatóságoknak kötelességük annak biztosítása, hogy az MNB döntéshozóinak javadalmazására vonatkozó jogszabályok bármely módosításáról az MNB-vel szoros együttműködésben döntsenek. (...) A központi bank döntéshozó szervei tagjainak javadalmazásában történt változtatások módja és gyakorisága a nemzeti hatóságok által rájuk gyakorolt nyomást jelzi" - derül ki az EKB véleményéből.