Félmilliárd forintot szán a Nanushkára Oszkó cége

Vágólapra másolva!
A Nanushka új menedzsmentet kap, eddigi vezetője, Sándor Szandra a márkaépítésre és a tervezésre koncentrál majd.
Vágólapra másolva!

Összesen 360 millió forintot (1,6 millió dollárt) fektet a PortfoLion által kezelt OTP Kockázati Tőkealap I. a Nanushka divatcégbe, emellett 225 millió forintos (1 millió dolláros) tulajdonosi kölcsönkeretet is biztosítanak a társaságnak - közölte Oszkó Péter, a PortfoLion Zrt. elnök-vezérigazgatója csütörtökön az MTI-vel.

Azért kötöttünk megállapodást a Nanushkával, mert növekvő, stabilan gazdálkodó, nyereséges és a világ számos pontján már sikeres divatcégről van szó, amely a befektetésnek köszönhetően nemzetközi szinten is elismertté válhat - mondta el Oszkó Péter.

A PortfoLion Zrt. 2010-ben kezdte meg működését az OTP Csoport tagjaként. Olyan növekedési fázisban lévő vállalatokkal törekszik együttműködésre, amelyek egyedi és innovatív megoldásokkal képesek erős piaci pozíciót szerezni, így kiemelkedő növekedési lehetőséggel rendelkeznek. Az elnök-vezérigazgató elmondta azt is: ez az alap tizedik befektetése, eddig körülbelül 3,5 milliárd forint kihelyezéséről született döntés.

A cég vezetését, az értékesítést és a gyártatást egy nemzetközi tapasztalatokkal rendelkező csapat veszi át, így az eddig tervezői és ügyvezetői feladatokat is ellátó Sándor Szandra csak a márkaépítéssel, illetve a tervezéssel foglalkozik majd.