A hónap végén kezdődik az adósmentés

Vágólapra másolva!
A bedőlt lakáshitelesek április végén kezdhetik el visszabérelni lakásukat a Nemzeti Eszközkezelőtől, addig felfüggesztik a végrehajtási eljárásokat.
Vágólapra másolva!

Várhatóan április végén, május elején megköti az első adásvételi és bérleti szerződéseket a Nemzeti Eszközkezelő - közölte csütörtökön a társaság. A Nemzeti Eszközkezelő szerint ez idő alatt az érintettek lakhatása nincs veszélyben, mert a hitelező a végrehajtási eljárást felfüggeszti.

A Nemzeti Eszközkezelő programja idén január elsejétől működik. A hitelező pénzügyi intézmények márciusban megkezdték azoknak az ingatlanoknak a felajánlását, amelyeket még januárban jelöltek ki kényszerértékesítésre, és amelyek minden egyéb törvényi feltételnek is megfelelnek.

A kormány márciusban döntött arról, hogy mennyiért bérelhetik saját lakásukat a Nemzeti Eszközkezelőtől a bedőlt hitelesek: egy nyolcmilliós lakásért például havi tízezer forintot kell majd fizetni. Idén nyolcezer lakást akar megvenni az állam a bankoktól. A bajba jutott hiteleseknek háromoldalú szerződést kell majd kötniük a bankkal és az államot képviselő Nemzeti Eszközkezelővel.

A Nemzeti Eszközkezelő meghatározott vételárért, a terv szerint a forgalmi érték 35-50 százalékáért veszi majd meg a lakásokat a banktól. Az adósok ezek után bérlőként maradhatnak a lakásukban, és az eszközkezelőnek fognak bérleti díjat fizetni.