Harmincmilliárd vár a klasztertagokra

Vágólapra másolva!
Igyekezniük kell a klaszterekbe tartozó cégeknek, ha ugyanis a 30 milliárdos keret kimerül, akkor csak 2014-től kaphatnak újabb támogatást. A pályázatok kidolgozásánál is figyelni kell, a leggyakoribb hiba általában az ötlet, a projekt és a pályázat fogalmainak szinonimaként történő kezelése.
Vágólapra másolva!

A 2007-2013 közötti európai uniós költségvetési időszak végéig még mintegy 30 milliárd forintos olyan forrásra pályázhatnak az akkreditált innovációs klaszterek tagjai, amelynek odaítélésénél többletpontot vagy kizárólagos feltételt jelent a tagi státusz. Sietniük kell azonban a projektek felállításával és a pályázati anyagok elkészítésével az érintett vállalkozásoknak, mert a keretek kimerülése esetén, azok újbóli megnyitása már csak a soron következő uniós programozási periódusban - 2014 után - várható - figyelmeztet közleményében az ArchEnerg Regionális Megújuló Energetikai és Építőipari Klaszter.

A pályázatok és projektek előkészítésénél körültekintően kell eljárni. A leggyakoribb hiba általában az ötlet, a projekt és a pályázat fogalmainak szinonimaként történő kezelése. Ezeknek a nem megfelelő értelmezése sok problémát okoz a pályázatírás és megvalósítás során. Különösen igaz ez jelentős nagyságrendű, illetve innovációs projektek esetében, de egészen kicsik esetében is számottevő kellemetlenségeket okozhat.

"Emellett jelentős problémaforrás lehet a pontos projektlehatárolás elmaradása is. Sosem szabad elfelejteni, hogy mindennek az alapja az adott projekt, hiszen nem a pályázatot kell megvalósítani, hanem a mögötte levő projektet. A nem megfelelő lehatárolás a már megnyert források elvonásával is járhat. Fontos, hogy a csatolandó dokumentumok, konstrukciótól függően megvalósíthatósági tanulmány, műszaki tervdokumentáció, környezeti hatástanulmány is a kritériumoknak megfelelően készüljön el, és csatolják a pályázatukhoz a projektgazdák" - tette hozzá Makra.

A klasztertagság egyik előnye, hogy a vállalkozások sem a kifejezetten tagsághoz kötött, de egyéb pályázataik esetében kérhetnek segítséget, az ArchEnergnél például a klasztermenedzsment iroda működik együtt a pályázatok kidolgozásában. "A pályázóktól begyűjti a szükséges inputadatokat, információkat, kötelező mellékleteket, majd elkészíti a pályázatot, és be is nyújtja a konstrukciónak megfelelő közreműködő szervezethez. A benyújtás után folyamatosan figyelemmel kíséri a pályázat útját, ennek keretén belül elvégzi a közreműködő szervezet által kiírt esetleges hiánypótlásokat, válaszol az esetleges tisztázó kérdésekre, és folyamatosan tájékoztatja a pályázót" - fogalmazott az elnök.