A meglevő babakötvényeket nem vonja magához az állam

Vágólapra másolva!
Előkészítette a nemzetgazdasági tárca azt a törvényjavaslatot, amely azt teszi lehetővé, hogy a babakötvényt újonnan nyitó személyek csak az államkincstárnál vezethessék a számlát.
Vágólapra másolva!

A Nemzetgazdasági Minisztérium előkészítette a babakötvényt és a Start-értékpapírszámlát is szabályozó törvény módosítását, amely csak az újonnan kötött számlákra vonatkozik - közölte az NGM. A módosításról a kötelező egyeztetések után tárgyalhat az Országgyűlés.

A tárca ezzel lényegében cáfolta a hvg.hu tegnapi cikkét, melyben azt írta a portál, hogy a babakötvények államosítására készül a kormány.

A múlt héten jelent meg egy kormányhatározat, amely azt tűzte ki célul, hogy a lakosság minél nagyobb összegben vásároljon állampapírokat. Ennek előkészületeit szedi pontba a kormányhatározat, és szól arról is többek között, hogy a babakötvény-nyitásra jogosultak körét bővíteni lehetne, és elő kellene írni, hogy az újonnan belépők csak a Magyar Államkincstárnál vezethessék a babakötvényt, illetve a Start-számlát. A kormányhatározat tehát, emeli ki az NGM, az új kedvezményezett javára nyitott számlára, valamint az új számlához kapcsolódó babakötvényekre vonatkozik, nem érinti a pénzintézeteknél már Start-számlával rendelkezőket.

A törvénymódosítás kettős célt szolgál a tárca szerint: a szülők, törvényes képviselők a legbiztonságosabb befektetési formában, ugyanakkor magas, jelenleg akár 9,5 százalékos éves hozam mellett biztosíthatják a leendő fiatal felnőttek önálló életkezdését. Másrészt ezzel hozzájárulhatnak az ország devizaadósság miatti sérülékenységének, az adósságfinanszírozási és a likviditási kockázatoknak a mérséklődéséhez is.

A hatályos szabályok alapján a kormány a Start-számlákhoz kapcsolódóan az éves megtakarítási összeg 10 százalékát, de legfeljebb évi 6000 forintot kitevő állami támogatást biztosít. Babakötvénynek a kincstári letéti Start-számlán nyilvántartott követeléseket nevezik, ezen túlmenően van lehetőség Start-számla nyitására a kincstárnál vagy pénzintézetnél.

Tavaly év végéig csaknem 570 ezer gyerek részére nyitott a kincstár letéti Start-számlát, babakötvényt. A 2006-os bevezetés óta az állam által életkezdési támogatásra kifizetett összeg meghaladja a 30 milliárd forintot. Ebből mintegy 23 milliárd forintot jelenleg is a Magyar Államkincstár kezel. Start-számlából hozzávetőlegesen 156 ezret nyitottak, ebből 3.423-t a kincstárnál. A kincstárnál vezetett Start-számlákon 2011 végéig mintegy 440 millió forint gyűlt össze.

Az újszülöttek támogatásának jelenlegi összegét a költségvetési törvény úgy határozza meg, hogy a fiatalok életkezdési támogatásáról szóló törvény szerinti első utalási összeg 42500 forint, második és harmadik utalási összeg 44600-44600 forint, ha a gyerek 2012-ben született. A Start-számlával nem rendelkező gyerek esetében a kincstári letéti Start-számlán nyilvántartott követelés után az ötéves állampapír hozamával egyező mértékű kamat alapján számított támogatást írnak jóvá.