Mosonmagyaróváron készülnek az új Porsche tükrei

Vágólapra másolva!
Évi 150 ezer tükröt gyárt a Porsche legújabb, Macan nevű modelljéhez a mosonmagyaróvári SMR. Ez egyelőre az indiai tulajdonú cég összes termelésének csak egy kis része, de bíznak benne, hogy a jövőben más modellekhez is szállíthatnak tükröket.
Vágólapra másolva!

A Porsche számára gyárt személyautó tükröket az SMR Automotive Mirror Technology Bt. - közölte Tibori Pál-Levente, az indiai tulajdonú, mosonmagyaróvári társaság vezérigazgatója az MTI-vel. A gyárat tavaly novemberben keresték fel a Porsche illetékesei, majd néhány héttel később jelezték, hogy az SMR-re cserélik le eddigi, németországi beszállítójukat.

A tervezés idején Cajun néven futó, az idei frankfurti autóipari kiállításon viszont már Macan néven bemutatatott modell tükrei készülhetnek a magyarországi gyárban. A fejlesztés központja az SMR győri laborja. Már tervezik a tükrök gyártósorát, amelynek összeszerelése azt követően kezdődhet meg, hogy a Porsche jóváhagyta a tükrök tervét.

"Az évi 150 ezer tükör 14 milliós éves termelésünk kis hányada, de segít elérni tervünket, hogy 2013-ra száz százalék közelébe emelkedjen tavaly ősszel felavatott mosonmagyaróvári üzemünk kihasználtsága" - mondta a vezérigazgató, aki szerint bíznak abban, hogy további Porsche-típusok beszállítói szerződését is elnyerik a jövőben.

Az SMR (Samvardhana Motherson Reflectec) a 2010-es üzleti évben 2,7 milliárd dolláros forgalmat elkönyvelő Samvardhana Motherson Group tagja. A vállalatcsoport minden ár-, és járműkategóriában gyárt külső és belső tükröket. Észak-Amerika, Európa, Ázsia és Ausztrália szinte minden autógyárának beszállítója. A cégcsoport a világ 23 országában több mint 90 gyártóhelyen működik, munkavállalóinak száma meghaladja a 40 ezret. Az SMR mintegy hatezer munkatársat alkalmaz, negyedüket Magyarországon. Az itteni cég tavaly mintegy 200 millió eurós forgalmat ért el.