Szigorít a bérkompenzáción a kormány

Vágólapra másolva!
Pontosítja a bérkompenzációt egy friss kormányrendelet, mely a Magyar Közlöny pénteki számában jelent meg. A munkaadóknak a béremeléshez nyújtható támogatást három feltételhez köti a jogszabály, ezek egyike a létszám megtartása.
Vágólapra másolva!

A munkaadó akkor kaphat vissza nem térítendő támogatást a munkabérek nettó értékének 2012. évi megőrzéséhez, ha írásban nyilatkozik arról, hogy a szükséges béremelést legkésőbb 2012. június 30-áig valamennyi munkavállalója számára visszamenőleg 2012. január 1-jétől biztosítja - áll a kormányrendeletben.

További feltétel, hogy a vállalkozás idén nem csökkentheti átlagos statisztikai állományi létszámát a 2011-es létszámához képest, valamint nem dönthet úgy, hogy munkavállalói több mint ötödénél munkaidő-csökkentést kezdeményez. Ha a munkaadó ennek a három feltételnek nem tesz eleget, akkor meg kell szüntetni a támogatás folyósítását, és a kifizetett támogatást vissza kell fizetni.

A munkaadók azon dolgozóik kompenzálására kaphatnak támogatást, akiknek 2011-es bruttó átlagkeresete nem éri el a havi 215 ezer forintot. Az új szja-rendszerben, az adójóváírás kivezetésével ugyanis az ő nettó kerestük emelés nélkül 2012-ben alacsonyabb lenne a tavalyinál.

A támogatás mértéke a 2012. évi elvárt béremelésből legfeljebb 3 százalékpontnak megfelelő rész tizenkét hónapra számított összege és az ezen összeg után fizetendő szociális hozzájárulási adó (az egykori tb-járulék) együttes összege, melyet a munkaügyi központ legfeljebb két részletben folyósít a munkaadó részére.

A támogatáshoz pályázatot kell benyújtani a munkaadó székhelye szerint illetékes munkaügyi központhoz. Nem nyújtható támogatás annak a munkaadónak, amelynek lejárt esedékességű, meg nem fizetett köztartozása van, kivéve, ha a megfizetésére halasztást kapott.