Elmeszelheti az EU az Erzsébet-utalványt

Vágólapra másolva!
A Szép-kártya és az Erzsébet-utalvány, valamint a plázastop és a készülő trafiktörvény egyes pontjait is az uniós joggal ellenkezőnek nyilváníthatják Brüsszelben - írja az Index egy birtokába került, a Nemzetgazdasági Minisztérium  (NGM) által a kormánynak készített jelentésre hivatkozva.
Vágólapra másolva!

Az NGM jelentése szerint az Erzsébet-utalványról az az Európai Bizottság álláspontja, hogy állami monopóliumot jelent - pedig a brüsszeli vélemény még azelőtt született, hogy kiderült volna: a kormány egyes szociális segélyeket is a kártyára utalna.

Az NGM öt forgatókönyvet készített a megszüntetéstől a kártya megvédéséig. Azt "a Bizottság szóbeli tájékoztatása alapján" biztosra veszi, hogy ha a versenykorlátozó szabályozást nem változtatja meg a kormány, az EB megindítja a kötelezettségszegési vagy versenyjogi eljárást - idézi a dokumentumot az Index.

Ha az eljárás elmarasztaló határozattal zárul, akkor a károsult piaci szereplők közvetlen kártérítést kérhetnek, az NGM becslése szerint körülbelül egymilliárd forintot. Ráadásul, ha a bizottság megállapítja, hogy az utalványt kibocsátó üdülési alapítvány tiltott állami támogatást kapott, azt kamatostul vissza kell fizetnie.

A további forgatókönyvek között szerepel a magánvállalkozások bevonása az utalvány forgalmazásába, használatának leszűkítése a közszférára, valamint a megszüntetése, illetve funkciójának (hidegétkezési juttatás) a Szép-kártya negyedik alszámlájaként való működtetése.

Az EB-nek baja van a Szép-kártyával is, mondván, azzal, hogy egyes feltételei kizárják a külföldi vállalatok itteni fióktelepeit és a nem banki hátterű kibocsátókat, a szabályok megsértik a letelepedés és a szolgáltatásnyújtás szabadságát. A cikk szerint az NGM "általánosságban nyitott" a működési forma feltételeinek megváltoztatására.

A plázastop esetében Brüsszel több pontot kifogásol, elsősorban a 300 négyzetméteres felső határt tartva indokolatlanul alacsonynak. A dohánytörvény-javaslatról annyi tudható, hogy az uniós vizsgálat miatt július közepéig biztosan nem lehet elfogadni.