Újra a pénzéről faggatták Simort

Vágólapra másolva!
Arról faggatta az Országgyűlés mentelmi bizottsága kedden az MNB elnökét, hogy miért nőtt meg egy év alatt az általa birtokolt befektetési jegyek értéke. Simor András azt válaszolta, azért, mert az alapkezelő jól gazdálkodott. Ciprusi cégügyében nem lát már kifogásolnivalót a bizottság.
Vágólapra másolva!

A parlament mentelmi bizottsága keddi zárt ülésén meghallgatta Simor András jegybankelnököt a vagyonnyilatkozatáról. A zárt ülés utáni rögtönzött sajtótájékoztatóján Simor András elmondta, hogy a bizottság elnöke, a KDNP-s Rubovszky György tájékoztatta: a bizottság saját hatáskörben döntött arról, tisztáz egy, a dokumentummal kapcsolatos kérdést. Mégpedig azt, hogy a 2010-es vagyonnyilatkozata szerint 1,3 milliárd forintnyi, befektetési alapban lévő vagyona miért nőtt 2011-re 1,5 milliárd forintra.

"Azt válaszoltam, hogy azért, mert az alapkezelő jól gazdálkodott" - idézte fel az MNB elnöke.

(Egy befektetési alap teljesítménye elsősorban az alapkezelő stratégiájának sikerességétől függ. A Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetsége 2011-es adatai szerint tavaly az év egészében 13,4 százalékkal csökkent a szövetség tagjai által kezelt alapok vagyona, de ennek legfőbb oka a nyugdíjpénztári vagyon átadása volt.)

A bizottság arra kérte Simort, hogy egészítse ki a 2011-es vagyonnyilatkozatát a befektetési alapban lévő vagyonra vonatkozó magyarázattal, és ha ezt megteszi, akkor a képviselők "lezártnak tekintik az ügyet". A jegybankelnök az őt kérdező újságíróknak hangsúlyozta, hogy vagyonnyilatkozata mind a tartalmi, mind a formai követelményeknek megfelel, de a bizottság kérésének eleget tesz.

Simor tájékoztatása szerint az ülésen "csak érintőlegesen" került elő a kormánypárti többség által korábban többször támadott ciprusi cégügye. Rubovszky György azt mondta, ő "semmi aggályosat nem lát a dologban", a bizonylatokból kiderül, hogy a jegybankelnök felszámolta a ciprusi céget, és hazahozta a pénzt - számolt be Simor András.

Megjegyezte azt is, hogy már két adóvizsgálatot is kezdeményezett ellene az adóhatóság, és egyik sem talált semmi kifogásolnivalót. Legutóbb 2011 decemberében kapott értesítést arról, hogy a 2009-es évét vizsgálja a NAV, ez a vizsgálat idén januárban lezárult.

A kormánypárti képviselők időről időre előveszik Simor ciprusi cégügyét, amely 2009 márciusában pattant ki. Simor vagyonának nagy részét egy ciprusi cégben tartotta, és az akkor ellenzéki Fidesz és a kormányon lévő MSZP képviselői egyaránt támadták emiatt, offshore-ozással vádolták. (Ciprus 2004 májusa óta jogilag nem tekinthető offshore-országnak, mint a Brit Virgin-szigetek vagy a Seychelles-szigetek, de Ciprus is alacsony adókulccsal csalogatja a pénzt, amit a politikusok általában offshore-ozásként emlegetnek.) Simor 2009-ben felszámolta a cégét, de a Fidesz azóta is igyekszik napirenden tartani a kérdést.

Legutóbb tavaly október közepén hozakodtak vele elő. A költségvetési bizottság a 2012-es költségvetési törvényjavaslatot kezdte volna megvitatni, amikor nulladik napirendi pontként a fideszes Dancsó József javaslatára felszólították a jegybankelnököt, hogy mutassa be azokat a dokumentumokat, amelyek igazolják, hogy valóban megszüntette a ciprusi cégét, a pénzt pedig hazahozta. Simor közölte, hogy bármelyik képviselőnek megmutatja a kért dokumentumokat, csak be kell fáradniuk hozzá az MNB-be a titkárságára, de nem volt egyetlen képviselő sem, aki ezt megtette volna.

Továbbra is függőben a fizetéskérdés

Másfél hónapja Simor jelezte, hogy 2010. szeptemberig visszamenőleg hajlandó lemondani fizetéséről, munkáját mandátumának 2013-as lejártáig havi egy forintért látná el. (Fizetését felvenné, de csak 1 forintot tartana meg, a többit nehéz helyzetű, tehetséges közgazdászhallgatók támogatására fordítaná.) Bejelentését azzal indokolta, hogy legyen akadálya az EU/IMF-tárgyalások elindításának a fizetése körüli, a kormány és a két szervezet közötti vita. A kormány ragaszkodik ahhoz, hogy havi kétmillió forint legyen az elnök fizetési plafonja, az EU és az IMF szerint ezt a hivatalban levő jegybankelnöknél nem, csak az új jegybankelnöknél lehetne alkalmazni, akkor is csak az után, hogy az MNB-vel egyeztet a kormány.

Ha a kormány Simor felajánlását el szeretné fogadni, ahhoz törvényt kellene módosítani. Szijjártó Péter, Orbán Viktor kormányfő szóvivője Simor bő egy hónappal ezelőtti felajánlására reagálva annyit mondott, hogy a miniszterelnök át fogja gondolni a helyzetet, és válaszolni fog Simor javaslatára. Ez, legalábbis a múlt keddig, Simor András szerint nem történt meg.