Nincs, ami kirobbantsa a forintot

Vágólapra másolva!
Az euró árfolyama az elmúlt két hónapot a 286-296,5 forint között töltötte a befektetői hangulattól függően, és egyelőre úgy tűnik, ezt a sávot csak az IMF-megállapodás következtében hagyhatja el.
Vágólapra másolva!

A 294,5 körüli pénteki zárószintek után hétfőn 293 forintra süllyedt az euró jegyzése. Kedden ismét 295 körül nyitott, majd délutánra 294 alá került az árfolyam.

A keddi erősödésben szerepet játszott, hogy jól sikerült a három hónapos állampapír-aukció, és eredményes volt a magyar jegybank likividitásfokozó hiteltendere. A hétfői erősödésben pedig átmeneti szerepet játszott a beszerzési menedzser index (BMI). Az 56,8 pontos érték (amelyben feltehetően a Mercedes-gyár megrendelései is szerepet játszottak) megítéléséhez elegendő, ha rámutatunk: Németország mutatója háromhavi mélypontra, 48,4 pontra, az eurózónáé pedig 47,7 pontra csökkent az év harmadik hónapjában (az 50 pont alatti értékek zsugorodást jeleznek).

A köztársasági elnök lemondásának időpontja a chartokon nem érhető tetten, a kurzus kora délutánra egyenletes ütemben, 295,5-ig emelkedett, majd visszafordult, és estére 294-ig ereszkedett. Ebben szerepe lehetett egy másik BMI-nek is: a hétfőn megjelent amerikai adat a februárit 1 ponttal - és egyes elemzői várakozásokat is - meghaladva 53,4-re emelkedett. A világ legnagyobb gazdaságáról szóló jó hír egy kissé erősítette a kockázati hajlandóságot, ami a feltörekvő piaci devizáknak is kedvezett.

Nagy mozgásokra persze ne gondoljunk: az euró/forint árfolyam az elmúlt két hónapot a 286-296,5 sávban töltötte, ahonnan legföljebb az IMF-megállapodás aláírása billentheti ki. A hét második felében a frankfurti (szerda) és a londoni (csütörtök) kamatdöntés mellett a szerdai feldolgozóipari BMI-kre, valamint (mindenek előtt) a pénteki amerikai munkaerő-piaci adatokra kell majd figyelnünk.