Kutatásra kapnak pénzt a cégek

Vágólapra másolva!
Hazai vállalkozások, egyetemek és kutatóintézetek összesen 13,4 milliárd forintot nyerhetnek el az idei első innovációs pályázatokon. A cégeknek eddig nem kellett az innovációs járulékot befizetniük, ha kutatásra költötték, most pályázhatnak érte.
Vágólapra másolva!

Megjelentek az idei első innovációs pályázatok. Az öt új pályázat keretösszege 13,4 milliárd forint, amelynek forrása a Kutatási és Technológiai Innovációs Alap. A vissza nem térítendő támogatásra idén áprilistól és májustól pályázhatnak a hazai vállalkozások, egyetemek és kutatóintézetek. Az egész évre szóló keret 74,6 milliárd forint.

Az első félévben 5,5 milliárd forinttal támogatják a nemzetközi és európai uniós programokban való magyar részvételt, 28,3 milliárd forinttal támogatják a kis-, közepes és nagyvállalatok K+F+I projektjeit, 23,3 milliárd forint jut a vállalkozások technológiai fejlesztésének felgyorsítására, míg 17,5 milliárd a vállalatok, egyetemek és kutatóintézetek K+F+I együttműködésének támogatására.

A pályázati felhívások megtekinthetők a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség, illetve a Magyar Gazdaságfejlesztési Zrt. honlapján. A most meghirdetett pályázatokon kívül további tizenegy pályázat jelenik meg 2012 első félévében.

Évi húszmilliárd forint áramlási irányát változtatja meg a 2012-es adócsomag egyik, három és fél sorból álló paragrafusa. A módosítás ugyanis a kutatás-fejlesztési (K+F) pénzek elosztásában az állami döntéshozatalt kizárólagossá teszi. A cégeknek 2004-től kell innovációs járulékot fizetniük. A járulékot a Kutatási és Technológiai Innovációs Alap kapja, amely ettől az évtől pályázatok útján osztja ki ezt a pénzt. Erről bővebben ebben a cikkünkben olvashat.