Mégis csökkentheti osztalékát a Daimler

Vágólapra másolva!
Mégis csökkentheti osztalék kifizetéseit a német luxusautógyár Daimler annak ellenére, hogy a cég pénzügyi igazgatója néhány héttel ezelőtt azt ígérte, nem nyúlnak az osztalékokhoz.
Vágólapra másolva!

A vártnál kevesebb osztalékot fizethet a Daimler a részvényeseinek, legalábbis a befektetési kapcsolattartásért felelős menedzserek erre figyelmeztetnek. Ők a befektetőknek és az elemzőknek elmondták, hogy sokkal valószínűbb a 2 eurós részvényenkénti osztalék, mint a befektetők által várt 2,2 eurós.

A társaság szóvivője igyekezett megnyugtatni a piacokat, hogy az autógyártó az előző évekhez hasonlóan vonzó osztalékot fog fizetni részvényeseinek, és a cég nettó profitjának 40 százalékát osztja szét közöttük.

Bodo Uebber, a Daimler pénzügyi igazgatója még októberben azt mondta, tartani tudják a tervezett osztalékot. A Daimler egyébként új igazgatósági tagot nevezett ki Hubertus Troska személyében, akinek a feladata a kínai eladások növelése lesz, mivel jelentős piacot vesztettek az országban a Volkswagen előretörése miatt. Az európai autógyártókra amúgy mostanában amúgy is rájár a rúd, ugyanis jelentősen csökkentek az olasz, a spanyol és a francia autóeladások, míg az ázsiai piacon viszont bővülést lehet látni.

A Daimler részvényei délután 0,8 százalékos pluszban forognak a Xetrán.

Daimler árfolyama (Xetra, euró)

Forrás: [origo]