Pereskedés sújtja a Graphisoft Parkot

Vágólapra másolva!
A működési tételek tekintetében a várakozásoknak megfelelő eredményről számolt be a Graphisoft Park a tegnap tőzsdezárás után közzétett negyedéves jelentésében. A 475 ezer eurós nettó eredmény azonban 19 százalékkal jobb lett a vártnál, köszönhetően az alacsonyabb kamatkiadásoknak és az adóhatásnak. A menedzsment az AMRI távozása miatt nem számol jövőre eredménynövekedéssel és a bevételek visszaesését prognisztizálja. 
Vágólapra másolva!

Számviteli tételek segítették a harmadik negyedévet

Első ránézésre a vártnál jobb negyedéves jelentést tett közzé a Graphisoft Park tegnap este, azonban nem a javuló irodapiac, hanem könyvelési sajátosságok okozták a felülteljesítést. A bérleti díjbevételek és a működési eredménysorok tekintetében nagyjából az elemzői várakozásnak megfelelő számokról számolt be az irodák bérbeadásával foglalkozó cég. A 2,07 millió eurós bevételre lehetett számítani, mivel köztudott volt, hogy szeptembertől kiköltözött a Pakrból az összes irodaterület 7 százalékát bérlő AMRI, a többi bérlő tekintetében pedig az előző negyedévek bevételi szintje fennmaradt.

Már a tavasz folyamán szó volt róla, hogy az AMRI kivonul Magyarországról és emiatt elhagyja a Parkban bérelt nagyjából 3200 négyzetméternyi iroda- és laborterületét. Később a híreket megerősítették és a nyár folyamán már azt is lehetett tudni, hogy szeptembertől kiköltözik a cég. Mivel 2019-ben járt volna le a bérleti szerződés, a Graphisoft Park joggal tartott igényt a szerződés szerinti bérleti díjakra. Az AMRI azonban már az augusztusi hónapra sem fizetett, így a Graphisoft Park menedzsmentje peres eljárás megindítása mellett döntött. Ezzel párhuzamosan a 2012-es profitelőrejelzés is csökkent a peres eljárás 200 ezer euróra becsült költségei miatt. A cég a most közzétett negyedéves jelentésében megemelte a szeptemberben lecsökkentett nettó eredményvárakozást 1,7 millió euróra a kedvező adóhatások és a vártnál alacsonyabb nettó kamatkiadások miatt.


Forrás: [origo]

A kamat-, adófizetés és értékcsökkenés előtti eredmény (EBITDA) szintén a vártnak megfelelően alakult, ami 1,5 százalékos csökkenést jelentett éves alapon. Ennek oka az AMRI-val szemben indított peres eljáráshoz kapcsolódó költségek egy részének elszámolása volt.

Forrás: [origo]

A nettó eredmény jelentősen, 27 százalékkal nőtt az előző év hasonló időszakához képest, köszönhetően a vártnál alacsonyabb társasági adónak és kamatkiadásoknak. Az alacsony, 8,5 százalékos effektív adókulcs vélhetően az igénybe vett adókedvezményeknek köszönhető, ugyanis a Graphisoft Park a műemléki területen végrehajtott felújítások miatt adóalap csökkentést tud végrehajtani. A csökkenő kamatköltség pedig a beruházásként aktivált kamatoknak köszönhető.

Forrás: [origo]

Jövőre visszaesik a bevétel

A cég menedzsmentje közzétette a jövő évi prognózisát, melyben enyhén csökkenő bérleti díjbevétellel számolnak, de a nettó eredmény az idei szinttel egyezően 1,7 millió euró körül alakulhat. Ebben az előrejelzésben nem számol a cég az AMRI-tól követelt pénzek befolyásával, illetve nem számolnak a 84 százalékos irodai kihasználtság növekedésével sem. A bevételek csökkenésével párhuzamosan az EBITDA is alacsonyabb lehet az idei évhez képest.

Forrás: [origo]

A menedzsment szerint az AMRI-val szemben megindított peres eljárás, valamint a kieső bevételek miatt idén 0,4 millió euróval, míg jövőre 0,8 millió euróval lesz alacsonyabb a cég eredménye.

A KBC elemzője szerint az új prognózisok alapján 810 forintra csökkenne a Graphisoft Park fair értéke a korábban megfogalmazott 820 forinthoz képest.

Fontos azonban kiemelni, hogy a Graphisoft Park híresen konzervatív előrejelzéseket szokott közzétenni, ezért nem lenne túlságosan meglepő, ha ezeket a számokat túlszárnyalná a cég. Annál is inkább igaz ez, mivel a menedzsment nem számol új bérlők megszerzésével, ami annak ellenére pesszimista forgatókönyvnek tűnik, hogy a budapesti irodapiac helyzete nem túl rózsás.

Graphisoft Park

Forrás: [origo]